Zeman elárulta, kik állnak a migrációs hullám mögött

Prága |

<p>Miloš Zeman szerint az Európába irányuló illegális bevándorlást a Muzulmán Testvériség szervezi. A cseh államfő erről hétfőn a cseh közszolgálati rádióban sugárzott interjúban beszélt.</p>

Véleményét a cseh köztársasági elnök a marokkói külügyminisztertől, valamint az Egyesült Arab Emírségek egyik vezető politikusától szerzett információkra alapozta. Ezen politikusok szerint a Muzulmán Testvériség nemcsak az arab országokat, hanem az egész világot meg akarja hódítani.

"Ez az ideológiájuk" - jelentette ki Miloš Zeman. "E két információs forrás alapján úgy vélem, hogy ezt az inváziót a Muzulmán Testvériség szervezi, természetesen számos ország anyagi segítségének felhasználásával" - hangsúlyozta a cseh államfő a Český Rozhlas Plus rádióban elhangzott beszélgetésben. Hogy mely államokra gondolt, azt nem mondta meg. 

Zemannak szilárd meggyőződése, hogy az embercsempészeket a háttérből szervezik és irányítják. 

"Az iszlamistáknak ahhoz nincs erejük, hogy háborút indítsanak Európa ellen. Ahhoz azonban elég erősek, hogy hatalmas migrációs hullámot indítsanak el, és ennek segítségével hatalmukba kerítsék Európát, ahogy az ma már valóság néhány nyugat-európai nagyvárosban, ahol a rendőrség éjjel fél kimenni az utcára..." - fejtette ki véleményét Zeman. 

Rámutatott: csak Törökországban több mint 25 ezer embercsempész dolgozik, s ez több, mint az egész cseh hadsereg létszáma. "Egy ilyen hatalmas embercsempész-hálózatot megszervezni komoly előkészítést igényel" - tette hozzá. Megjegyezte, hogy ezt a hálózatot nyilván valaki a háttérből szervezi.

Zeman megismételte korábbi álláspontját, miszerint a fiatal szíriaiaknak nem kellene elfutniuk az Iszlám Állam elől, hanem fegyverrel a kezükben fel kellene vele venniük a harcot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?