Zelenszkij: Európa ma már nem a béke kontinense

zelenszkij kp

Európa ma már nem a béke kontinense, és Oroszország támadása nem fog megállni Ukrajna határainál – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Párizsban a francia Nemzetgyűlésben.

„Újra európai városok pusztulnak el, falvakat égetnek fel. Európában újra megjelentek a koncentrációs táborok, a deportálások, felütötte fejét a gyűlölet” – fogalmazott az ukrán államfő, aki Vlagyimir Putyin orosz elnököt a kontinens és Ukrajna közös ellenségének nevezte.

„Ma ez a háború Ukrajna ellen zajlik, de holnap más országok is célponttá válhatnak, és már világosan látható, kire irányul ez az agresszió: a balti államokra, Lengyelországra, a Balkánra. Az orosz rezsim nem lát korlátokat maga előtt, és lassan már Európa sem lesz elég neki” – mondta Zelenszkij utalva Moszkva szíriai katonai akcióira, illetve az egyre fokozódó orosz befolyásra a Száhel-övezetben.

Az ukrán elnök megköszönte Franciaország Ukrajnának nyújtott katonai támogatását, és reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megérkeznek a francia vadászgépek Ukrajnába.

Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este jelentette be, hogy Franciaország Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőket fog szállítani Ukrajnának. Macron a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés helyszínén nyilatkozva elmondta: a vadászgépek ukrán pilótáit Franciaországban fogják kiképezni még az idén, és Párizs további 4500 ukrán katona kiképzést is tervezi.

„Most – csakúgy mint 80 évvel ezelőtt – megmutathatjuk az egységünk, a szövetségünk és a közös értékeink erejét. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mostani együttműködésünkre 80 év múlva győzedelmes küzdelemként tekintsenek majd vissza” – mondta Zelenszkij.

A több mint két éve tartó háború kimeneteléről szólva az ukrán elnök azt állította, az utóbbi hetek orosz előretörései ellenére Ukrajna még mindig képes lehet a győzelemre. „Ez a küzdelem válaszúthoz érkezett. Az igazságos béke érdekében még többet kell tenni” – jelentette ki Zelenszkij, hozzátéve, hogy „ezt nem szemrehányásnak szánja, de a gonosz legyőzéséhez ma többet kell tenni, mint tegnap”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?