Zelenszkij dühös, amiért szövetségesei nem nyújtanak elég segítséget Ukrajnának

zelenszkij kp

Volodimir Zelenszkij szerint mindössze annyi segítséget kapnak szövetségeseiktől, amely csak a túléléshez elegendőek, az Oroszországgal vívott háború megnyeréséhez azonban már nem.

Az ukrán elnök harcát magányos küzdelemként jellemezte a Time című amerikai magazin. Arról írtak, Volodimir Zelenszkij továbbra is hisz a győzelemben, a fronton kialakult helyzet azonban aggasztja, mint ahogyan a nyugati partnerek folyamatos győzködései és a korrupcióval szembeni harc nehézségei is.

A Time jelentős változásokat jósol az ukrán vezetésben, amelyből a lap forrásai szerint egy minisztert és egy magas rangú tábornokot akarnak meneszteni.

Senki sem hisz annyira a győzelmünkben, mint én, senki

– nyilatkozta a magazinnak Zelenszkij.

Maga Zelenszkij a háború második évében már nem annyira optimista, hozzáállása sokat romlott: csak bejön az eligazításokra, meghallgatja az aktuális helyzetről szóló legfrissebb híreket, kiadja a parancsokat, és távozik – írja a cikk szerzője egy meg nem nevezett elnöki segédre hivatkozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?