Zavargások törtek ki a varsói függetlenség napi felvonulás során

zavargás lenygelország

Zavargások törtek ki szerdán Varsóban a nemzeti körök által szervezett függetlenség napi felvonulás során, rendőrségi közlés szerint a garázdákból álló csoportok ellen könnygázt és gumilövedéket is bevetettek, néhány rendőr megsérült.

A hagyományos függetlenség napi menetet idén a koronavírus-járvány miatt autós felvonulás formájában tervezték megtartani, a szervezők a járványügyi szabályok betartása érdekében döntöttek a gépkocsis felvonulás mellett. A koronavírus-járvány miatt Lengyelországban jelenleg tilosak az öt főnél nagyobb gyülekezések.

Ennek ellenére a megemlékezésre több ezren gyalog érkeztek. Erre reagálva, a torlódások elkerülése érdekében a szervezők meghosszabbították az autós felvonulás eredetileg tervezett útvonalát. Autós és motorkerékpáros résztvevők a nemzeti zászlókkal díszített járműveikkel a Poniatowski, majd a Lazienkowski hídon, valamint az ezeket összekötő főutcákon haladtak át. A szervezők ezt követően az akciót befejezettnek nyilvánították.

A gyalogos menet résztvevői fáklyákat, petárdákat vittek magukkal. Feltehetőleg a kilőtt pirotechnikai eszközöktől kigyulladt egy lakás az útvonal mentén álló egyik társasházban, a tüzet eloltották, senki nem sérült meg.

Rendőrségi közlemény szerint a gyalogos ünneplők közé huligáncsoportok keveredtek, ezek a Nemzeti Múzeum közelében kövekkel, petárdokkal dobálták a rendőröket. A rendőrség könnygázt, "egyéni esetekben" pedig gumilövedéket is használt. Sajtóértesülések szerint a helyszínen mentők ápolták a sérülteket.

Egy csoportot a rendőrség a Nemzeti Stadion környékén is körbevett, a tüntetők ott is különféle tárgyakat dobáltak a rendfenntartók irányában. Több embert őrizetbe vettek. Egyes megfigyelők szerint a huligáncsoportok magatartása provokáció lehetett.

A függetlenség napi felvonulást sem autós, sem gyalogos formában nem engedélyezte az ellenzéki varsói főpolgármester, Rafal Trzaskowski. Mateusz Morawiecki kormányfő azt kérte, hogy a járvány idején az emberek ne vegyenek részt a felvonuláson.

A lengyel politikai vezetők az évfordulót szentmiséken, koszorúzásokon ünnepelték. A megemlékezések, valamint a hozzájuk kötődő számos kulturális rendezvény döntő részét a járvány miatt online formában tartották meg.

A függetlenség napja a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 év felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát. A független Lengyelország létrejöttét november 11-től számítják, amikor németországi fogságából Varsóba érkezett a haza megmentőjének tartott Józef Pilsudski.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?