Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés Berlinben

Berlin |

<div>Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés Berlinben, a szombat éjjel történt összecsapásokban több mint száz rendőr megsebesült.</div><div>&nbsp;</div>

A rendőrség vasárnapi közleménye szerint az utóbbi öt év legsúlyosabb rendbontása történt a német fővárosban.     A 3500 fős demonstráción kibontakozott összecsapásokban és a felvonulás után több helyszínen kitört utcai harcokban 123 rendőr sebesült meg. Az autókat gyújtogató és a rendőrökre kövekkel, palackokkal és petárdákkal támadó tüntetők ellen több mint 100 büntetőeljárást indítottak, és 86 embert előállítottak.     A zavargás az egyik utolsó nagy berlini foglaltház - a tulajdonos hozzájárulása nélkül birtokba vett lakóépület - sorsa körüli konfliktus része. A Friedrichshain nevű városrészben álló házat - amelyet a címe után Riager 94-nek (R94) neveznek - a szélsőbaloldali, anarchista szubkultúra egyik központjaként tartják számon a kilencvenes évek eleje óta, és már többször megpróbálták felszámolni.    A viszály június 22-én újult ki, amikor az épület egy részét rendőri biztosítás mellett kiürítették, hogy felújítsanak két lakást menedékkérőknek. Azóta ismét rendszeresek a tüntetések, és a rendőrség ugyan állandóan nagy erőkkel van jelen a környéken, de így is sok rongálás történik, csak az utóbbi két héten 20 olyan autógyújtogatás történt, amely a hatóságok szerint a szélsőbalhoz köthető.    A városvezetés megosztott az ügyben, a kormányzó polgármester, Michael Müller és pártja, a szociáldemokraták (SPD) az ellenzéki Zöldekkel és az R94 szomszédságában álló épületek lakóival együtt tárgyalásos megoldást sürget, az SPD-vel kormányzó kereszténydemokraták (CDU) viszont az erőszakos tüntetések és a rongálások miatt a kemény fellépés folytatása mellett kardoskodnak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?