Xaver orkán - Tetőzött a vihardagály Hamburgban

<div>Tetőzött az utóbbi évtizedek legnagyobb vihardagálya péntek reggel Hamburgnál. A Xavér orkán péntek estére hagyja el Németországot, komolyabb károkat eddig nem okozott.</div><div>&nbsp;</div>

Hamburgnál a vízállás az orkán hatására 6,09 méterrel haladta meg a dagály idején jellemző átlagos szintet kora reggel, ami száz éve a második legnagyobb érték. A belvárosi St. Pauli negyed több része víz alá került, 300 embert kitelepítettek.    A Xaver orkán csütörtök délután érte el az Északi-tenger németországi partvidékét. Azóta csak Hamburgban, a térség legnagyobb városában több mint háromszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat, főleg kidőlt fák és megrongálódott tetők miatt. Nagyobb kár azonban nem keletkezett. Az egyetlen komolyabb incidens péntek hajnalban történt, amikor kisiklott egy elővárosi vonat. A balesetben csak egy ember sérült meg, könnyebben.    Az orkán éjjel elérte Németország északkeleti részét. Berlinben és a fővárostól északra rendkívül erős a szél és hófúvások is nehezítik a közlekedést, de mindenütt viszonylag jól megbirkóznak a természeti csapással. Brandenburg tartományban az éjjel ugyan 17 közlekedési baleset történt, de csak egy ember sérült meg.    A viharciklon miatt a Berlin-Hannover-Münster vonaltól északra mindenütt magas vagy a legmagasabb fokú figyelmeztetés van érvényben. A lakosságnak azt tanácsolják, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. A Német Időjárástani Intézet (DWD) előrejelzése szerint pénteken az ország északi- és balti-tengeri partvidékén 140 kilométeres, a tengertől távolabb fekvő régiókban 110 kilométeres széllökések lehetnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?