WHO: több mint negyvenen haltak meg egy szíriai kórháznál elkövetett merényletben

Szíria |

<p>Negyvenhárom ember halt meg a szíriai Dzsabla város kórházánál elkövetetett öngyilkos merényletben - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).</p>

A WHO adatai szerint az előző napi támadás áldozatai nagyrészt a kórházban kezelt betegek és őket felkereső családtagok voltak, de vannak a halottak között orvosok és ápolók is. A beszámoló szerint a kórházat be kellett zárni.

A merénylet része volt az északnyugat-szíriai Tartúszban és Dzsabla kikötővárosokban elkövetett összehangolt robbantásoknak, amelyekben legalább 153 ember meghalt és nagyon sok megsebesült az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező civil szervezet szerint. Mindkét várost eddig viszonylag megkímélte a Szíriában dúló, hatodik évében járó polgárháború, és mindkettő a kormány és Bassár el-Aszad elnök mellett álló hadsereg ellenőrzése alatt álló területen fekszik. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.
    
Damaszkuszi kormánytisztviselők legalább nyolcvan halottról számoltak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?