WHO: most kell az indián őslakosság életét megmenteni

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója egy hétfői tájékoztatóban felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai indián lakosságot különösen veszélyezteti a koronavírus terjedése.

A világ félmilliónyi indán őslakosa nagyon sérülékeny a gyakran rossz életkörülményei miatt. Július 6-ig bezárólag 70 ezren fertőződtek meg közülük, és több mint 2 ezren meg is haltak a járvány következtében. Nem várhatunk az oltóanyagra, az életeket most kell megóvni – mondta, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minden eszközzel akadályozni kell a kórokozó terjedését, egyebek között a megbetegedett emberek érintkezéseinek a nyomon követésével.

A Reuters hírügynökség összesítése szerint a világon már több mint 14,5 millió a fertőzések száma, és több mint 600 ezren meghaltak a betegség következtében.

Ugyanezen a sajtótájékoztatón a WHO sürgősségi ügyekkel foglalkozó vezetője, Mike Ryan gratulált az AstraZeneca cégnek és az oxfordi egyetem tudósainak egy hatékonynak mutatkozó vakcina kifejlesztéséhez, de figyelmeztetett, hogy még hosszú utat kell megtenni, amíg mindenkit el lehet látni vele, és más ígéretes oltóanyagokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?