WHO: Erősen fertőző, halálos vírus ütötte fel a fejét Nyugat-Afrikában

koronavírus Afrika

Megjelent az életveszélyes marburgvírus Nyugat-Afrikában – közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Alig két hónappal a legutóbbi ebolajárvány végét követően mutatták ki az erősen fertőző marburgvírust Guineában, a déli Guéckedou prefektúrában egy időközben elhunyt beteg szervezetében.

Az első vizsgálatokat a Pasteur egészségügyi intézet végezte el Szenegál fővárosában, Dakarban. A pácienssel kapcsolatba került személyek után keresést indítottak. A marburgvírus megfékezését ugyanakkor nagyban hátráltatja, hogy az ország párhuzamosan küzd a koronavírus-járvánnyal is.

„Meg kell fékezni a marburgvírust, mielőtt messze és távol elterjedne” – jelentette ki Matshidiso Moeti, a WHO Afrikáért felelős igazgatója.

A marburgvírus sokban hasonlít az ebolára, és legvalószínűbb terjesztői szintén a denevérek lehetnek. A kór testnedvekkel terjed. A betegség magas lázzal, izomfájdalmakkal, vérhányással és belső vérzésekkel jár. A WHO szerint egyelőre nincsen engedélyeztetett antivirális gyógyszer, vagy oltás a marburgvírus ellen.

1967 óta a marburgvírus tizenkét nagyobb kitörését jegyezték fel Afrika déli, illetve keleti részein, de a mostani az első eset, hogy a kontinens nyugati részén is megjelent a kór. A WHO szerint a halálozási arány az eddigi járványok során 24 és 88 százalék között ingadozott, a vírustörzs és a járványügyi intézkedések függvényében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?