Washington/Genf. Az USA sajnálkozását fejezte ki, amiért az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elutasította az EU által benyújtott, Iránt elítélő határozatot. Tizenkilenc év óta először fordult elő, hogy a bizottság nem hozott Iránt elítélő határozatot.
Washingtoni sajnálkozás
Washington/Genf. Az USA sajnálkozását fejezte ki, amiért az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elutasította az EU által benyújtott, Iránt elítélő határozatot. Tizenkilenc év óta először fordult elő, hogy a bizottság nem hozott Iránt elítélő határozatot. Az EU viszonylag mérsékelt kifejezéseket használó határozattervezetét az emberi jogi bizottság hétfőn 20:19 arányban utasította el. A tartózkodást választó országok száma 14 volt. Nemmel szavaztak az Iszlám Konferencia Szervezetének országai mellett olyan államok is, mint Oroszország, Kína és India. A tervezet méltatta Hatami iráni államfő bizonyos reformjait, ugyanakkor rámutatott: továbbra is előfordulnak kínzások, önkényes kivégzések, eltűnések, hátrányos megkülönböztetéstől szenvednek a nők és a vallási kisebbségek. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.