Vöröskereszt: továbbra is katasztrofális a helyzet Haitin

Genf |

<p>A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága hétfői jelentése szerint a földrengést követő hatodik napon továbbra is katasztrofális a helyzet Haitin, s a lakosság egyre agresszívabb az élelem és víz hiánya miatt.</p>

A jelentés a részvétlenség terjedéséről is szól: a hullákat az utcára dobálják, és akit összegyűjtöttek, Port-au-Prince-ben helyenként utcai gödrökben égetik el. Már nem folyik a halottak kiásása a romok alól, onnan már csak használható tárgyakat gyűjtenek.
A Vöröskereszt felhívja a figyelmet arra, hogy romlik az egészségügyi helyzet az ideiglenes táborokban, és járványok kitörése fenyeget. A szervezet 7500 embernek oszt vizet három táborban, és árnyékszékeket ásnak számukra. "A víz nem csak a szomj oltására szolgál, mert ha valaki megmosakodhat, az az önérzetének a helyreállításában is segít" - magyarázta Guy Moron, akinek a felügyelete alá a táborok tartoznak.
Az élelmiszerek ára robbanásszerűen emelkedik, a kenyér például kétszer annyiba kerül, mint a földrengés előtt, s az erőszakos incidensek, fosztogatások száma ugyanolyan ütemben nő, ahogy az emberek kétségbeesése. Olyan esetek is voltak, hogy egyesek cunami betörésével rémisztgették a tömeget, hogy azután ellophassák a futva menekülők tulajdonát.
A Vöröskereszt szerint mindenki távozik Haitiból, akinek pénze van. A Dominikai Köztársaságba vezető határátkelőkön nagy a zsúfoltság,   az amerikai állampolgársággal is rendelkező haitiak pedig az Egyesült Államok nagykövetsége előtt állnak sorba, hogy elutazhassanak az országból.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága a helyi vöröskereszt szervezettel közösen kapcsolatfelvételi pontot szervez a hozzátartozóikat kereső emberek számára, és internetes oldalt nyitott, ahol azok jelentkezhetnek be, akik épek és egészségesek. Ott már 22 ezren regisztráltatták magukat.
A több mint 180 nemzeti társszervezetet tömörítő Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold társaság felhívást tett közzé egy segélyalap feltöltésére, ahová 73 millió dollárt vár, hogy 300 ezer embernek tudjon segíteni három éven keresztül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?