Vonzó ágazat a fürdőturizmus

Pozsony. Az elmúlt két év során az idegenforgalom kevés kézzel fogható támogatási lehetősége közé tartozott a gazdasági minisztérium által menedzselt Idegenforgalmi Fejlesztési Mintaprogram. Ez a nem beruházási pályázatok számára 75%-os, a beruházási pályázatok esetében 35%-os támogatást adott.

A gazdasági szaktárca szabályai szerint először finanszírozni kellett a javasolt akciót és a lezárás után adták a pénzt. Ez különösen a nem beruházási pályázatoknál volt szokatlan megoldás, hiszen ilyenek esetében a legtöbb uniós projektum előleget is szokott folyósítani. A legnagyobb meglepetés azonban azokat érte, akik kedvező döntéssel a kezükben valóban meg is valósították az elképzelésüket. Hiába számolták el ugyanis a szabályoknak megfelelő módon az akciót a minisztériumnak, azt a választ kapták, hogy mivel nincs rá emberük, nem tudják átnézni az anyagokat, ezért egyelőre nem kapják meg a pénzüket. A Vidék Parlamentje által március elején az uniós forrásokról szervezett konferencián Magdaléna Grellnethová, a gazdasági minisztérium idegenforgalmi főosztályának munkatársa annyit közölt, hogy március végére talán rendeződik ez a kellemetlen helyzet.

A minisztérium a mintaprogramot 2001-ben PHARE-pénzből kezdte. Tavaly nem kaptak ilyen keretet, viszont sikerült elérniük, hogy az állami költségvetésből folytatódjon a támogatás. Idén pedig, újra PHARE keretből minden eddiginél komolyabb összeg áll majd a rendelkezésre. A lebonyolítással kapcsolatos kedvezőtlen tapasztalatok miatt azonban a programot elvették a gazdasági minisztériumtól és a Kis- és Középvállalkozói Fejlesztési Ügynökség (NADSME) kapta meg. Állítólag a NADSME pénzt, darabonként ezer koronát szeretne kérni a pályázatok beadásáért – ilyen jelenség uniós pályázati forrás során hazánkban még nem fordult elő. Egyelőre nem tudni biztosan, mikor is nyílik meg az új idegenforgalmi pályázati lehetőség. Az érdeklődők az Ügynökség web-oldalát (www.nadsme.sk) figyeljék. Grellnethová szerint talán májusban hirdetik meg, és az pályázóknak a beadásra 60 nap áll majd a rendelkezésükre. A beruházási pályázat alapfeltétele az építkezési engedély, amit még a kiírás előtt el lehet intézni. Szintén nem hivatalos információ szerint a nem beruházási pályázatok esetén a minimális pályázható öszszeg 1000 euró lesz, vagyis a 25%-os önrészt is figyelembe véve legalább kb. félmillió koronás akciót lehet majd ebből a forrásból finanszírozni. A beruházási pályázatok esetében a minimális összeg várhatóan 50 ezer euró lesz és a teljes beruházási összeg felét lehet majd megszerezni támogatásként. Az egyéb részleteket illetően főként a korábbi két kiírás anyagát érdemes áttanulmányozni, a feltételek és a formai követelmények valószínűleg nem térnek majd el lényegesen ezektől. A tavalyi kiíráshoz kötődő és minden figyelembe veendő feltételt tartalmazó pályázási kézikönyv a gazdasági minisztérium web-lapjáról tölthető le (www.economy.gov.sk) – a program szlovák megnevezése – Pilotná grantová schéma rozvoja cestovného ruchu. A kézikönyből megtudjuk, milyen térségeket és ágazatokat kezelnek kiemelten, illetve mire nem lehet kérni, mit kell részletesen feltüntetni a pályázatban. Magdaléna Grellnethová az előadásában Dél-Szlovákia szempontjából is érdekes információt is elárult. Az új uniós támogatási program előkészítésekor kidolgozott elemzés a leginkább fejlődőképes ágazatok közé besorolta a fürdőturizmust is, így az ilyen jellegű pályázatok remélhetőleg előnyös elbírálás alá esnek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?