Mit ad a PHARE alap?

Az Európai Unió legtarkább előcsatlakozási alapja a PHARE. Ennek keretében az idén januárban aláírt ún. 2002-es pénzügyi memorandum alapján 57,1 millió eurót (2,4 milliárd koronát) kap az ország. Ennek jó része az intézményi felkészülés jegyében különféle állami hivatalok programjaira jut.

Az Európai Unió legtarkább előcsatlakozási alapja a PHARE. Ennek keretében az idén januárban aláírt ún. 2002-es pénzügyi memorandum alapján 57,1 millió eurót (2,4 milliárd koronát) kap az ország. Ennek jó része az intézményi felkészülés jegyében különféle állami hivatalok programjaira jut. A keretet 2004 végéig lehet igénybe venni. A pénzügyi memorandum keretében a következő projektumokat támogatják:

A Köztisztviselői Hivatal támogatása

3,7 millió euró a hivatal stratégiájának kidolgozására, működésének segítésére, szervezeti fejlesztésére.

A roma gyermekek integrációja a művelődésben és életkörülményeik javítása

Kisebbségvédelmi programként 1 millió euró a korábban megkezdett iskoláztatási programok támogatására, illetve a jövőre tervezett projektumok előkészítésére.

A pénzügyi szféra ellenőrzésének javítása

Mintegy 2 millió euró a tőkepiaccal, ezen belül is főként a biztosítókkal és a hitelintézményekkel foglalkozó állami felügyelet integrált információs rendszerének kialakítása.

A mezőgazdaság integrált adminisztrációs rendszerének kiépítése

Összesen 1,8 millió euró az IACS-nak nevezett rendszer kiépítésére, a hazai és az uniós jogszabályok összehangolására és a közvetlen agrárdotációk menedzselésére készülő adminisztratív személyzet beiskolázására.

Az INTRASTAT rendszer bevezetése

1,5 millió euró a megfelelő szintű nemzeti és EU-s statisztikai kimutatások készítéséhez szükséges adatfeldolgozó rendszer kiépítésére.

1 millió euró a regionális statisztikai rendszer kifejlesztésére.

A strukturális alapok adminisztrációs kapacitásának konszolidálása.

2,5 millió euró a strukturális alapokkal foglalkozó öt minisztérium felkészítésére az alapok menedzselésére.

Ágazati fejlesztési pályázati program

3,5 millió euró olyan pályázatok támogatására, amelyeknek köszönhetően cégek képesek lesznek növelni a versenyképességüket.

Helyi és regionális fejlesztési pályázati program

3,5 millió euró helyi és regionális fejlesztési elképzelések megvalósításának támogatására.

Idegenforgalmi pályázati program

3,5 millió euró idegenforgalmi vállalkozások, illetve nonprofit aktivitások (stratégia készítés, tervezés, kiadványok) támogatására.

Emberi erőforrás-aktivitások támogatása

3,5 millió euró olyan aktivitásokra, melyek bővítik az Európai Szociális Alap fogadására képes hazai kapacitást. Ebbe beletartozik regionális és helyi emberi erőforrásfejlesztési-tervek készítése, partneri hálózatok kialakítása, a munkapiac rugalmasságát növelő és a munkanélküliség csökkentését célzó aktivitások.

A vizekbe jutó veszélyes anyagokkal foglalkozó EU-rendelet hazai alkalmazásának bevezetése

Mintegy 1,35 millió euró országos megfigyelő hálózat kiépítésére.

A szennyezések ellenőrzésének integrált rendszeréről szóló EU-rendelet bevezetése

1,1 millió euró a rendszer komplex bevezetésére a hazai jogba és a szükséges intézményi háttér kiépítésére.

A biotopok védelméről szóló EU-rendelet bevezetése

1,3 millió euró a Natura 2000 rendszer kiépítésére.

A Schengeni Cselekvési Terv bevezetése és az EU külső határainak erősítése

5,8 millió euró a határ kezelésére, az információs és kommunikációs rendszerek kiépítésére, a zöldhatáron működő megfigyelő rendszer kiépítésére és a nemzetközi repülőterek felkészítésére.

A vámhivatal információs rendszerének fejlesztése

Legalább 4 millió euró az illegális behozatal, a kábítószerek, mérgek és egyéb veszélyes anyagok mozgásának felderítésére szolgáló fejlesztésekre a vámügy adminisztrációs részlege számára

A Dublini Egyezmény alkalmazásának támogatása

1,2 millió euró a menekültek fellebbezési intézményének kiépítésére.

A kivizsgálás és a bírósági eljárások hatékonyságának javítása

2,1 millió euró a fegyőrség működési rendszerének javítására. (tl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?