Vonatszerencsétlenség Indiában - legalább 13 halott

Újdelhi |

<p>Legalább 13-an meghaltak, ötvenen pedig megsérültek, amikor egy tehervonat a heves esők okozta rossz látási viszonyok között belerohant egy álló személyvonatba hétfő hajnalban India középső részén - közölték vasúti tisztségviselők és a rendőrség.</p>

A baleset Újdelhitől 375 kilométerre délre, Madhja Prades szövetségi államban történt. Az indiai televíziók felvételein látszott, hogy a szerelvények több kocsija teljesen összeroncsolódott. A halálos áldozatok száma sokkal több is lehet, mint a legutóbb közölt 13, mert a roncsok közé sok utas beszorulhatott.
Az elmúlt négy hónapban ez már a harmadik súlyosabb vasúti baleset Indiában. Júliusban legalább ötvenen vesztették életüket, miután egy gyorsuló személyvonat belerohant egy másikba az ország keleti részén. Májusban ennél is több, közel 150 halálos áldozatot követelt egy tehervonat és egy személyszállító szerelvény összeütközése ugyanebben az országrészben.
Az állami tulajdonban lévő indiai vasúton naponta 18,5 millió ember utazik, nagy távolságokon ez a legfőbb közlekedési eszköz az országban. Évente mintegy 300 vasúti baleset történik Indiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?