Külföld

Von der Leyen: a világ kormányainak teljesíteniük kell a párizsi klímamegállapodásban vállalt kötelezettségeiket

Az Európai Bizottság arra szólítja fel a világ kormányait, hogy teljesítsék a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban vállalt kötelezettségeiket, és csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtökön.
MTI

2021. október 28. 15:30

Ursula von der Leyen
- TASR/AP-felvétel

Ursula von der Leyen a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek Rómában tervezett hétvégi csúcsértekezletét, valamint a november elején Glasgow-ba tervezett ENSZ-klímakonferenciát megelőzően tartott sajtótájékoztatóján közölte, a tanácskozások során a brüsszeli testület sürgetni fogja a fejlett országokat, hogy növeljék éghajlatváltozás elleni kiadásaikat, teljesítsék a Párizsban elfogadott 100 milliárd dolláros célt.

Emlékeztetett: a fejlett országok azt vállalták, hogy 2020-tól 2025-ig 100 milliárd dollárt mozgósítanak az éghajlatváltozás elleni küzdelem nemzetközi finanszírozására annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő országoknak, különösen a szigetállamoknak az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítéseikhez. Ehhez a célhoz az Európai Unió már több mint 25 milliárd dollárral járult hozzá, és költségvetésből 2027-ig további 4 milliárd euróval növeli elkötelezettségét – mondta.

Tájékoztatása szerint az Európai Unió az 1990-es szinthez képest eddig 31 százalékkal csökkentette üvegházhatásúgáz-kibocsátását, miközben gazdaságát több mint 60 százalékkal növelte. A 2019 decemberében előterjesztett európai zöld megállapodással fokozta éghajlat-politikai törekvéseit, és kötelezettséget vállalt arra, hogy 2050-ig megvalósítja a klímasemlegességet.

„Európában már minden feltétel adott ahhoz, hogy elérjük a klímasemlegességet, 2030-ra pedig legalább 55 százalékkal csökkentsük kibocsátásainkat” –fogalmazott.

A világ többi vezető politikusának is hasonlóan kell eljárnia: támogatniuk kell az innovációt és az olyan beruházásokat, amelyek egy új, fenntarthatóbb gazdasági növekedésre irányulnak - közölte.

Elmondta azt is, hogy eddig hatvan ország csatlakozott az EU és az Egyesült Államok által kezdeményezett, metánkibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállaláshoz. A vállaltak szerint az aláíró országok 2030-ig 30 százalékkal csökkentik metánkibocsátásukat a 2020-as szinthez képest. Közölte, továbbá, hogy az EU partnerséget indít Dél-Afrikával a szén kivezetésének felgyorsítására. Az ország széntermelésének fokozatos felszámolásával párhuzamosan az unió segíti Dél-Afrika áttérését a megújuló energiaforrásokra.

A koronavírus-járvány elleni közdelemre vonatkozóan kijelentette: az világnak fel kell készülnie újabb járványok megjelenésére. Ennek része az ellenálló egészségügyi rendszerek fejlesztése – mondta.

Közölte, az EU a jelenlegi járvány végleges felszámolása érdekében továbbra is megosztja a területén gyártott koronavírus elleni vakcinákat az arra rászoruló országokkal. Az unió jövőre 3,5 milliárd adag oltóanyagot tervez előállítani, többségét külföldre szállítja, adományként pedig 500 millió adagot kíván biztosítani. Az elmúlt 11 hónapban az EU 1,2 milliárd adag koronavírus elleni oltóanyagot exportált 150 országba, továbbá legkevesebb 880 millió dózist biztosított az európai állampolgároknak – mondta.

A G20-as országok találkozóján az uniós bizottság arra ösztönzi majd a fejlett országokat, hogy fokozzák a vakcinagyártás, segítsék a hírvivő RNS (mRNS)-alapú vakcinák gyártásának megkezdését Afrikában, illetve az oltóanyagok megosztását a járvány elleni küzdelem sikerére – tette hozzá Von der Leyen.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
rajka

Pozsony megszüntette a buszt, Rajkán kérik számon a kiköltözők

covid

Majdnem mindenki meghal a lélegeztetőgépen – aki túléli, nem épül fel teljesen

Peter Sabaka

Az új variánstól rémült meg a világ: Ezt mondja róla Sabaka…

koronavírus Csehország

Már a szomszédban is megjelenhetett a koronavírus új variánsa, az omikron

Richard Sulík

Sulík is kritizálja Matovič adóreformját…

tvnoviny

VIDEÓ: Egy dühős család támadt az egészségügyi dolgozókra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.