Volodimir Zelenszkij pénteken Berlinben és Párizsban tárgyal

Zelenszkij Macron

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Berlinben Olaf Scholz német kancellárral, Párizsban pedig Emmanuel Macron francia elnökkel találkozik – jelentette be az ukrán elnöki hivatal csütörtökön a Telegramon.

A német és francia tárgyalásokon az ukrán elnök várhatóan kétoldalú biztonsági megállapodásokat ír majd alá. A tavaly júliusi, Litvániában megrendezett NATO-csúcson határozták el a szövetség vezetői, hogy a NATO-országok külön-külön kötnek hosszú távú biztonsági megállapodást Ukrajnával.

Macron egy hónapja tett ígéretet arra, hogy hasonló megállapodást ír alá Ukrajnával, mint amilyet korábban Nagy-Britannia kötött Kijevvel. London vállalta, hogy az Oroszországgal fennálló jelenlegi és bármilyen jövőbeli  konfliktus esetén támogatja Ukrajnát. A britek a megállapodásban gyors és hosszú távú katonai segítségnyújtást is ígértek, de brit katonák bevetését nem.

Ukrajna szeretne belépni a NATO-ba, de lehetséges csatlakozásának ütemtervét még nem kapta meg.

Hivatalának közlése szerint Zelenszkij szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián mond beszédet, és ott más vezetőkkel, köztük Kamala Harris amerikai alelnökkel is találkozik.

Az ukrán elnök azt is bejelentette, hogy tárgyalni fog Petr Pavel cseh elnökkel, Mette Frederiksen dán kormányfővel és Mark Rutte holland miniszterelnökkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?