Vita az áldozatok számáról

Moszkva. Országos gyásznapot tartottak tegnap Oroszországban a múlt pénteki moszkvai metrómerénylet áldozatainak emlékére.

Moszkva. Országos gyásznapot tartottak tegnap Oroszországban a múlt pénteki moszkvai metrómerénylet áldozatainak emlékére. A hozzátartozók nem is tudtak minden áldozattól méltóképpen elbúcsúzni, hiszen – mint az egyik boncolóorvos nyilatkozta – az arcáról csak 24 halottat lehetett azonosítani, a többiekből csupán testdarabok maradtak. Az Izvesztyija tegnap azt írta, a 4-es számú moszkvai halottasház boncolóorvosai szerint legalább ötven halálos áldozattal járt a valószínűleg öngyilkos merénylő által elkövetett terrorakció. A The Moscow Timesnak az egyik halottasházi tisztviselő azt mondta, hogy legalább 76 ember halt meg a metrómerényletben. A Gazeta pedig azt írta, hogy a halálos áldozatok száma meghaladhatja a százat is. A metrókocsiban, ahol a robbantás történt, legalább 200 ember utazhatott, és legfeljebb ötvenen maradhattak életben – írta a lap metró munkatársai és robbanási szak-értők számvetései alapján. A robbantás a hivatalos adat szerint 39 halálos áldozattal járt, tegnapig 23 holttestet azonosítottak. Az Izvesztyija szerint egy moszkvai házaspár több száz testdarabot nézett meg, amíg azonosította a merénylet következtében elhunyt lányát. A bal kezéről vélték felismerni, illetve a rajta levő jegygyűrűről, amelyet a fiatalasszony válása óta a bal kezén viselt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?