Visszavonta Oroszország osztályzatait a Fitch Ratings

Fitch ratings

Visszavonta Oroszország besorolásait szombat hajnalban a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy a döntést az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott szankciók alapján hozta.

A Fitch már március 7-én közölte, hogy felfüggeszti minden kereskedelmi tevékenységét Oroszországban, március 15-én pedig az Európai Unió bejelentette, hogy megtiltja hitelminősítői osztályzatok érvényben tartását oroszországi jogi személyekre, vállalatokra és egyéb létesítményekre.

A Fitch Ratings március 23-án ismertette azt a szándékát, hogy az EU-szankciókat betartva, az unió által kijelölt április 15-i határidő előtt minden oroszországi entitás osztályzatát visszavonja.

A cég szombaton Londonban bejelentette, hogy mindezek alapján visszavonta az Oroszországra eddig érvényben tartott besorolásait.

A Fitch legutóbbi orosz államadós-besorolása „C” volt. A hitelminősítő március 8-án rontotta erre a mélyen spekulatív szintre a hosszú futamidejű orosz szuverén devizaadósság-kötelezettségek osztályzatát az addigi „B”-ről, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Oroszország államadósság-törlesztési csődesemény küszöbén áll.

A két másik nagy nemzetközi hitelminősítő intézet, a Moody's Investors Service és az S&P Global Ratings a héten szintén bejelentette, hogy az Oroszország ellen bevezetett nemzetközi szankcióknak megfelelően nem nyújt többé adósbesorolást orosz jogi személyeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?