Visszafoglalt egy stratégiai fontosságú várost az iraki hadsereg

Bagdad |

<p>Az iraki hadsereg pénteken visszafoglalta az Iszlám Állam (IÁ) nevű szunnita szélsőséges csoportosulástól az ország legnagyobb kőolaj-finomítójának otthont adó város, Baidzsit - közölték biztonsági források.</p>

Az iraki biztonsági és félkatonai erőknek, valamint a kormányhadsereggel szövetséges törzsi harcosoknak a város külterületén fekvő olajfinomítót ostromló dzsihadistákat is sikerült visszaverniük. A kormányerők a létesítményre ezután kitűzték a vörös-fehér-fekete iraki zászlót.

Nevük elhallgatását kérő illetékesek arról tájékoztatták az AP amerikai hírügynökséget, hogy a hadsereg katonái hangosbeszélőn figyelmeztették a lakosságot, hogy addig ne menjenek utcára, amíg meg nem tisztítják a várost a robbanószerkezetektől.

Baidzsi felszabadításáról az iraki közszolgálati televízió is beszámolt. A fővárostól, Bagdadtól 250 kilométerrel északra fekvő, 200 ezer lakosú település visszafoglalása azért is fontos fejlemény az iraki kormány számára, mert onnan kiindulva a hadsereg offenzívát tud indítani a közeli Tikrit ellen, amelyet a szélsőségesek még nyáron vettek be.

A Iszlám Állam a júniusban indított villámhadjárata során foglalta el Baidzsit és kerítette be a finomítót. A kormányerők által védett épületegyüttest azóta többször megrohamozták a radikálisok, azonban a támadások és öngyilkos merényletek ellenére sem sikerült azt bevenniük.

Az IÁ-nak több olaj- és gázmező van a birtokában mind Szíriában, mind Irakban, amelyekből jelentős bevétele származik. Egy washingtoni becslés szerint a szervezetnek június közepe óta naponta egymillió dollár bevételt hozott a feketepiacon eladott olaj.

Irak az amerikai csapatok 2011-es kivonása óta legsúlyosabb válságát éli át. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatból kivált Iszlám Állam vezette szunnita csoportok megszállták az ország területének egyharmadát. Irakban és Szíria egyes keleti területein az iszlamisták kikiáltották a "kalifátust", és a saría, az iszlám törvénykezés általuk képviselt kíméletlen változatát kényszerítik a helyi lakosságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?