Világszerte támad az omikron

omikron dél-afrika

Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban is megugrott az új koronavírus-fertőzések száma, emellett Dél-Koreában is súlyos válságot okoz a pandémia.

Pénteken 122 ezer embernél mutatták ki a fertőzést Nagy-Britanniában, ez a legmagasabb szám a pandémia kitörése óta. Az új esetek közül 24 ezernél a korábbi változatoknál jobban terjedő omikron variáns jelenlétét mutatták ki, a szigetországban már 115 ezren fertőződtek meg ettől a változattól. Franciaországban 94 ezer, Olaszországban pedig 51 ezer új fertőzést regisztráltak egy nap alatt, mindkét országban gyorsan növekszik az omikron variáns részaránya. Franciaországban – a járvány terjedése miatt – megtiltották a sok vendéget vonzó szabadtéri programok megrendezését, tilos a köztéri alkoholfogyasztás, és a tűzijáték is. Olaszországban is szigorítanak, bezárják a klubokat, és december 30-tól megtiltják, hogy az emberek a köztereken fogyasszanak élelmiszert és alkoholt. A koronavírus ellen eddig sikeresen küzdő Dél-Koreában is súlos a helyzet: már 1105 pacienst ápolnak intenzív osztályon, a kihasználtság már megközelíti a 80 százalékot. A távol-keleti országban annak ellenére vált kritikussá a helyzet, hogy magas az átoltottsági arány: a népesség 82 százaléka kapott legalább két oltást, és 30 százalékos azok aránya, akiknek már az emlékeztető vakcinát is beadták.

A koronavírus-járvány halálos áldozatok száma eddig 5 393 000 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati adatai szerint. (hvg, 24.hu, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?