Világszerte az emberek kevesebb mint harmada fogadja el Trumpot

Donald Trump
Washington |

A Gallup közvélemény-kutató intézet 134 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka tartja megfelelőnek az Egyesült Államok vezető szerepét Donald Trump elnöksége idején.

A pénteken az amerikai sajtóban ismertetett felmérés tanúsága szerint elsősorban Kanadában, Európában és Latin-Amerikában csökkent az amerikai vezető szerep iránti bizalom.     Ez a bizalom a 134 ország közül 65-ben tíz százalékkal csökkent Donald Trump egy évvel ezelőtti beiktatása óta, miközben négy államban – Fehéroroszországban, Izraelben, Libériában és Macedóniában – több mint tíz százalékkal többen támogatják az új amerikai elnököt, mint elődjét, Barack Obamát.

Az Egyesült Államokkal szomszédos két országban jelentős az elfogadottság csökkenése. Kanadában 40 százalékkal, Mexikóban pedig 28 százalékkal apadt az új elnök támogatottsága. A NATO-tagállamok közül 18-ban szintén tíz százalékkal kevesebben látják szívesen Trumpot. Viszont Afrikában 51 százalékos Donald Trump támogatottsága, s ez alig két százalékkal kevesebb, mint az előző évben mért adat, amely Barack Obama elnökségére vonatkozott. 

A The New York Times című lap megszólaltatta Jon Cliftont, a Gallup igazgatótanácsának tagját, aki szerint ha Trump elnökkel és munkatársaival leülnénk, azt mondanák, hogy a felmérés eredményei érthetőek, mert kemény döntéseket hoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?