Videó: A pápa szerint az oltakozás egy „szeretetteljes cselekedet”

papa

A pápa egy videóban buzdítja az embereket, hogy oltassák be magukat, szerinte csak így lehet véget vetni a világjárványnak.

 "Isten kegyelmének és sokak munkájának hála most már a rendelkezésünkre állnak azok a vakcinák, melyek megvédenek a Covid-19-től" - jelentette ki az egyházfő két, egyesült államokbeli non-profit szervezet, az Ad Council és a Covid Collective számára készített videóüzenetben.

A felhívásban elmondta azt is, hogy az oltások minden embernek reményt nyújtanak, ám hozzátette, hogy csak akkor hatékonyak, ha mindenki felveszi őket.

Megkapni az oltást szeretetteljes cselekedet. Önmagunk, a családunk, barátaink és minden ember szeretetét jelenti.” - tette hozzá.

A kampány főként az észak-, közép- és dél-amerikai közösségeket célozza, amelyek a vírus terjedésének központjai voltak, ezekből a régiókból bíborosok és érsekek is részt vesznek benne.

Az Ad Council és a Covid Collaborative januárban indította el az oltások népszerűsítését az Egyesült Államokban, az Ad Council jegyezte közleményben pedig a szervezetek közölték, hogy a mostani felhívás az első lépés a kampány globálissá tételében.

(br, mti, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?