Véres terrormerényletek síita hívők ellen

Bagdad/Kerbela/Varsó/Iszlámábád/Teherán. Száznál több halottja és legalább kétszáz sebesültje volt tegnap a Bagdadban és Kerbelában végrehajtott síitaellenes merényleteknek. Irakon kívül a pakisztáni Kvettában is síitákat gyilkoltak tegnap.

Legszentebb ünnepükön követtek el véres merényleteket a síiták ellen Irakban és a pakisztáni Kvettában. Irakban 143-an, Pakisztánban 41-en – más források szerint 17-en – vesztették életüket.ČTK/AP-fotóA közép-iraki Kerbelában történt reggeli robbanások következtében legkevesebb ötven ember vesztette életét. A robbanást a rendőrség közlése szerint rakéták okozhatták: legalább hat rakétát lőttek ki a városban. A korábbi jelentések arról szóltak, hogy pokolgépek okoztak vagy kilenc detonációt a síiták Bagdadtól nyolcvan kilométerre délre fekvő szent városában, az ásúra síita gyászünnephez kapcsolódó zarándoklat idején. Szemtanúk szerint a robbanás körzetében minden csupa vér volt, és leszakadt emberi végtagokat lehetett látni. A sebesültek száma meghaladja a százat. Voltak olyan, szemtanúktól származó értesülések is, amelyek szerint a robbantásokat öngyilkos merénylők hajtották végre. Varsóban a lengyel hadsereg vezérkarának szóvivője viszont azt közölte, hogy a merénylet helyszínén rajtakaptak két terroristát. Kerbela a lengyel katonai parancsnokság alatti övezetben fekszik.

A fővárosban, Bagdadban legalább hetvenöt halottja volt a Musza el-Kázim imám nevét viselő szentélynél történt robbanásnak. Az adatot kórházi források közölték. Amerikai katonai források szerint a robbanásokat aknák okozták. A hatalmas robbanás – egyes források szerint több robbanás – Bagdad egyik síita negyedében történt. Legkevesebb száz sérültet szállítottak az iraki főváros különböző kórházaiba, de egyes források több száz sérültről szóltak.

Teheráni közlés szerint a Bagdadban és Kerbelában végrehajtott robbantásoknak 40-50 iráni zarándok is áldozatul esett. Iráni belügyi forrás szerint az iraki– iráni határ mentén készültségbe helyezték a mentőket, a kórházakat, hogy a határon átszállítandó sebesülteket fogadják.

Délután azt jelentették, hogy öngyilkos merénylők hajtották végre a bagdadi robbantást, illetve az egyik kerbelai támadást. Bagdadban a Musza el-Kázim imám szentélyénél csaknem egy időben robbantotta fel magát négy öngyilkos merénylő. Egyikük a szentély bejáratánál, egy másik annak belső udvarán, ketten pedig az oldalsó bejáratnál hozták működésbe a náluk lévő robbanószerkezetet – közölte a síita szent hely egyik őre. Az egyik merénylő a zarándokokkal együtt jutott be a szentély belsejébe. Az őr elmondta azt is, hogy találtak egy leszakított kezet, amelyben fel nem robbant kézigránát volt.

Az egészségügyi miniszter legutóbbi közlése szerint Bagdadban legkevesebb 54 halálos áldozata és 225 sérültje van a merényletnek. Kerbelában a helyi rendőrfőnök azt közölte, hogy a robbantások áldozatainak száma eléri a hetvenet.

A helyzet fonáksága, hogy Bagdadban, a merényletek után a feldühödött tömeg rátámadt azokra az amerikai katonákra, akik az utcán fekvő sérülteket próbálták ellátni.

A nyugat-pakisztáni Kvetta városában ugyancsak az ásúra síita muzulmán ünnep résztevői ellen hajtottak végre támadást: legalább 17 ember halt meg, 33 pedig megsebesült. A merényletet a rendőrség szerint a beludzsisztáni tartományi székhely egyik sűrűn lakott negyedében hajtották végre, helyi idő szerint kora délután (közép-európai idő szerint délelőtt). Néhány órával a lövöldözés és az azt kísérő robbanás után Sejk Rasid Ahmed tájékoztatási miniszter 17 halálos áldozatról számolt be a fővárosból, Iszlámábádból adott nyilatkozatában. Kvetta központi állami kórházának főigazgatója előzőleg azt mondta, hogy hozzájuk tíz holttestet és 33 sebesültet szállítottak be, s az utóbbiak közül néhányan válságos állapotban vannak. Hírek szerint az 1,2 millió lakosú nyugat-pakisztáni nagyváros más kórházaiba is vittek áldozatokat.

Irakban nemcsak a síiták ellen hajtottak végre tegnap támadásokat. Az al-Dzsazíra arab tv-csatorna forgatócsoportjából hárman megsérültek, miután Bagdad központjában gépkocsijuk alatt egy út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel. Egy amerikai katona is meghalt, egy másik megsebesült ugyancsak Bagdadban, miután a katonákat szállító járműre gránátot dobtak.

Lapzártakor érkezett a hír, hogy az iraki ideiglenes kormányzótanács a merényletek miatt háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, s elhalasztották a hétfőn elfogadott alkotmány mára tervezett ünnepélyes aláírását. (m, t, o)

Ásúra, a síiták legszentebb ünnepe

Bagdad. Az ásúra gyászünnepén Huszein imámnak, Mohamed próféta unokájának haláláról emlékeznek meg a síiták. Huszein egy, az iszlám világa feletti uralomért vívott VII. század végi csatában vesztette életét. A Kerbela közelében, 680-ban lezajlott ütközet döntő mozzanat volt az iszlám két, szunnita és síita ágra szakadásában. Az ellenségeskedés előzménye: Huszein atyját, Ali imámot húsz évvel a Kerbela melletti csata előtt megölték, s az iszlám közösség vezetése átszállt a damaszkuszi központú Omajjád dinasztiára. Ali hívei – a síiták – Ali fia, Huszein köré tömörültek. Az idő múltával fogyott Huszein tábora, s 680-ra már csak maroknyi híve maradt meg mellette. Az omajjád dinasztiához tartozó szunnita Jazíd kalifa seregei bekerítették a síiták táborát a Kerbela melletti sivatagi terepen, majd muharram muszlim hónap tizedik napján megrohamozták és megtizedelték a maroknyi csapatot. Huszeint és a táborában maradt férfiakat lefejezték, a nőket rabszolgasorba vetették. Az ásúra ünnepén síita muzulmánok százezrei gyűlnek össze a világ minden tájáról Kerbelában, Huszein sírjánál és más, iraki területen levő síita szent helyeken. Sötét öltözetű zarándokok láncokkal verik, kardokkal, borotvákkal megvágják magukat, hogy kifejezzék bánatukat Huszein halála miatt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?