<p>Két újabb venezuelai bíró keresett menedéket Chile caracasi nagykövetségén, alig két héttel azután, hogy az ellenzék uralta parlament kinevezte őket az új legfelsőbb bíróságba - mondta el Heraldo Munoz chilei külügyminiszter helyi idő szerint kedden.</p>
Venezuelai bírák kerestek menedéket Chile caracasi nagykövetségén
"Beatriz Ruiz Marin és José Nunez Sifontes a nagykövetség vendégei, és Chile saját külpolitikájának jogi és humanitárius alapelveivel összhangban kezeli ügyüket" - tette hozzá Munoz.
Múlt szombaton Elenis Del Valle Rodríguez bírónő keresett menedéket a diplomáciai képviselet épületében. A három jogászt további 30 társukkal együtt július 21-én delegálta az ellenzéki többségű törvényhozás az általa létrehozott új, párhuzamos legfelsőbb bíróságba.
A parlament azzal indokolta az új bírák kinevezését, hogy 2015 decemberében az akkori kormánytöbbség törvénysértően választotta meg a testület 13 tagját. Nicolas Maduro elnök azonnal kilátásba helyezte, hogy a lehető legkeményebben fog eljárni a párhuzamos legfelsőbb bíróság tagjaival szemben, és sorra börtönbe fogja juttatni őket.
Néhány nappal tévényilatkozata után titkos ügynökök tartóztatták le az ellenzéki legfelsőbb bíróság három tagját.
Április eleje óta Roberto Enríquez ellenzéki politikus is a chilei nagykövetségen tartózkodik. A keresztényszociális Copei párt elnöke az országban uralkodó politikai állapotok miatt keresett menedéket.
A venezuelai parlamentben a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) nevű ellenzéki pártszövetség többséggel rendelkezik, és képviselői nem ismerik el Maduro kormányát.
Venezuelában április óta folyamatosak a kormányellenes tüntetések, amelyekben eddig legalább 120-an vesztették életüket és kétezren megsebesültek. A legújabb feszültségforrás az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjainak megválasztása volt. A vasárnapi szavazást az ellenzék bojkottálta, így az 545 fős testület szinte kizárólag az elnökhöz hű szocialista tábor képviselőiből áll.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.