Vegyes fogadtatásra találtak az olasz kormány újabb korlátozásai

koronavírus Olaszország

A koktélbárok tulajdonosai szerint az este kilenc órás zárás teljesen térdre kényszeríti őket, a buszvezetők szerint a forgalmi káoszt növeli az utasszám csökkentése, a háziasszonyok azt kérdezik, mi lesz a családi ebéddel, ha csak hatan ülhetnek az asztalhoz: vegyes fogadtatásra találtak a római kormány koronavírus-járvány miatt megújított korlátozó intézkedései.

A római Pantheonhoz közeli koktélbár tulajdonosa a teljesen üres teraszra mutatva drámainak nevezte a helyzetet. „Eddig se volt könnyű, de az esti kilenc órás zárás térdre kényszerít. Vendég nélkül jobb, ha ki sem nyitunk” – jelentette ki. Elmondta, hogy a pincéreket már tavasszal elküldte, maga állt be felszolgálni. Úgy értékelte, az idei év elveszett, egyedül a tavaszi újraindulásban reménykednek.

A kormány az éjszaka is nyitva tartó bárok, presszók, szórakozóhelyek előtt tömörülő fiatalok tömegei miatt döntött a korábbi zárásról. A vendéglátósok szövetsége (Fipe) nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy üzleteik biztonságosabbak, mint a csúcsforgalomban tömött metrók. A fertőzések több mint 77 százaléka családon belül történik – hivatkozott az egészségügyi adatokra a Fipe.

„Otthon akarják tartani az embereket, kevesebb lesz a fuvar” – jegyezték meg a taxisok. Az autóbuszvezetők szerint a kormány a lehetetlent akarja a helykihasználás felére csökkentésével: Rómában reggelente több mint félmillióan mozognak tömegközlekedési eszközökkel, felük ezek után gyalog vagy saját járművel indul el, a forgalmi káoszt növelve. A megoldásról a közlekedési tárca szerdán egyeztet.

A rádióműsorokban betelefonálók azt kérdezték, komolyan gondolják-e, hogy egyszerre csak hatan tartózkodhatnak egy lakásban, ha nem egy fedél alatt élőkről van szó. A Nagy-Britanniában bevezetett „hatos szabályt” a népes olasz családoknál nem lehet alkalmazni – vélték sokan. Elemzők rámutattak, hogy a kormány most először „lépett be” az olaszok otthonaiba. Még a szigorú tavaszi óvintézkedések idején sem szorgalmazták a lakásokon belüli szájmaszk-használatot és a családi összejövetelek korlátozását: március és május között azonban kijárási korlátozás volt érvényben, ami eleve megakadályozta a találkozásokat.

A legfeljebb harmincfős esküvői vendégsereg elrendelését a kormány azzal indokolta, hogy szeptemberben, főleg Dél-Olaszországban egymást követték a több száz fős lagzik, melyek után több százan kerültek karanténba. A rendezvényszervezők egyesülete hangoztatta, hogy márciustól már 65 ezer esküvő és 200 ezer más nagyszabású családi esemény maradt el, húszmilliárd euró kárt okozva az ágazatban.

A milánói dómtéren a szórakoztatóipar több ezer dolgozója tüntetett villámcsődülettel, hangoztatva, hogy a színházak biztonságosak. A római Campo de' Fiori piactéren található mozi tulajdonosa azt mondta, nem adja fel, délelőtti és délutáni programmal csalogatja az egyre kevesebb nézőt. „A június 18-i újranyitástól pozitív hozzáállást igyekszünk sugallni: ezért nem zárjuk le a székeket, hanem fehér szalagot teszünk oda, ahova le lehet ülni” – mondta.

A korlátozóintézkedéseket a következő harminc napra, az egész országban fokozatosan terjedő járvány megfékezésére vezették be. A hatóságok attól tartanak, hogy a dél-olaszországi egészségügy nem bírja a terhelést, és ha közben északon is emelkedik a kórházban kezeltek száma, nem tudják hol elhelyezni a betegeket. Általános zárás helyett részleges szigorítással próbálkoznak, és tartományi szinten, szükség esetén, további korlátozásokat vezethetnek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?