Végre fegyvereket dobtak le a kurdoknak

<p>Washington/Ankara. Fegyvereket, muníciót és a sebesültek ellátásához szükséges anyagokat dobott le az amerikai légierő az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet által ostromolt szíriai Kobanit védő kurdoknak. Törökország lépéseket tett annak érdekében, hogy az iraki kurd fegyveresek török területen keresztül eljuthassanak a határvároshoz, Kobanihoz.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM) arról tájékoztatott, hogy ledobtak több szállítmányt a részben már a dzsihádista Iszlám Állam (IÁ) által ellenőrzött kurd város közelében. A fegyverek, a muníció és a segély az észak-iraki kurd hatóságoktól származik. A kurd önvédelmi erők szóvivői később megerősítették, hogy a „nagy mennyiségű lőszer és a fegyverek” megérkeztek Kobaniba. Korábban egy név nélkül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő azt mondta, a szállítmány túlnyomó része eljutott a kurd harcosokhoz. Ez az első alkalom az IÁ elleni műveletekben, hogy fegyverrel látják el a kurdokat. A parancsnokság szerint három C–130 típusú gép 27 csomagot dobott le, bennük kézifegyverekkel, lőszerekkel és a sebesültek ellátásához szükséges anyagokkal. A támogatással az volt a cél, hogy lehetővé tegyék a szélsőséges szunnita szervezet elleni harc folytatását, és így megakadályozzák, hogy a dzsihádisták teljesen bekebelezzék a török–szíriai határon fekvő várost. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke előzőleg értesítette a fegyverszállítmányokról Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Törökország gyanakodva tekint a szíriai kurd fegyveres csapatokra, mert kapcsolatban állnak a törökországi kurdokkal.

Törökország lépéseket tett annak érdekében, hogy az iraki kurd fegyveresek török területen keresztül eljuthassanak az IÁ terrorszervezet által ostromolt szíriai kurd városhoz, Kobanihoz – jelentette be tegnap Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter. „Segítséget nyújtunk a kurd pesmerga erőknek, hogy a határt átlépve Kobaniba juthassanak” – tette hozzá a politikus, aki szerint sosem akarták, hogy Kobani az iszlamisták kezére jusson. Szövetségesei, főképpen az USA nyomása ellenére az iszlám-konzervatív beállítottságú ankarai kormány eddig elutasította, hogy katonailag beavatkozzon azoknak a szíriai kurdoknak az oldalán, akik több mint egy hónapja ellenállnak az IÁ fegyvereseinek. Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap elutasította az arra vonatkozó felhívásokat, hogy közvetlenül szállítsanak fegyvereket a szíriai Demokratikus Uniópárt fegyveres szárnyának, a Népvédelmi Egységeknek (YPG). Ez utóbbit ugyanis azzal vádolják, hogy terrorszervezet. Erdogan viszont jó kapcsolatot ápol az iraki kurdisztáni autonóm körzettel, amelynek harcosai ugyancsak hadban állnak az IÁ fegyvereseivel Irak északi részén.

Az USA kiterjesztette légi csapásait Irak szunnita többségű Anbar tartományában, amelyet az Iszlám Állam megpróbál teljes egészében az ellenőrzése alá vonni. Az amerikai gépek a fallúdzsai gát közelében leromboltak egy töltést, amelyet az IÁ fegyveresei azért építettek, hogy elárasszák Fallúdzsa síiták lakta negyedeit. Az USA szombaton és vasárnap Irakban 10, Szíriában pedig 13 célpontot támadott. A szíriai műveletekben, amelyek közül kettőt az IÁ által ellenőrzött olajipari létesítmények, a többit pedig a kurd fegyveresek által védett Kobani környékén hajtottak végre, részt vettek Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek harci repülői is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?