Véglegesen a cseh államé a prágai Szent Vitus-székesegyház

Prága |

<p>Véglegesen a cseh államé a prágai Szent Vitus-székesegyház. A katolikus egyház fellebbezését és panaszát a cseh legfelsőbb bíróság elutasította - közölték csütörtökön Prágában.</p>

 A cseh állam és a katolikus egyház közti per 1993 óta húzódik, s különböző döntések születtek. Legutóbb 2007-ben a prágai első kerületi bíróság döntött úgy, hogy a Szent Vitus-katedrális nem a katolikus egyház, hanem a cseh állam tulajdona. Ezt a döntést óvta meg a katolikus egyház a legfelsőbb bíróságon tavaly. A testület most ezt az óvást alaptalannak nyilvánította - közölte Petr König a legfelsőbb bíróság szóvivője.
    "A bíróságok nem adhatnak vissza önkényesen semmilyen kommunista rendszer alatt elkobzott ingatlanokat" - indokolta a döntést König. Miloslav Vlk prágai érsek már korábban bejelentette, hogy a cseh katolikus egyház nem ért egyet a döntéssel, s kész arra, hogy a pert európai bíróságok elé vigye.
    A bíróságok szerint a Szent Vitus-székesegyház, valamint a per tárgyát képező további ingatlanok a csehszlovák kormány 1954-ben meghozott döntése alapján az állam tulajdonába kerültek, s ez a jogviszony ma is fennáll. A kommunisták által ellenőrzött csehszlovák kormány 1954-ben úgy döntött, hogy a Szent Vitus székesegyházat és a hozzá tartozó ingatlanokat az állam kezeli. Ezt a döntést a rendszerváltás utáni cseh kormányok úgy tekintették, hogy a székesegyház tulajdonosa is maga az állam.
    Az egyház ezt vitatja és azt állítja, hogy a bíróság a kommunista önkényt szentesítette. Az államfői hivatal szerint viszont ez nincs így, mert a kommunista kormány csak azt a jogállapotot rögzítette, amely már az 1948-as politikai fordulat előtt is fennállt.
    "A székesegyház felépülésétől kezdve a cseh államiság jelképe, építéséhez mindenki hozzájárult, függetlenül vallásától, s az építkezést az első (csehszlovák) köztársaság fejezte be" - hangsúlyozta korábban egy államügyész.
    A kilencvenes évek eleje óta tartó vita kapcsán több felmérés is készült. Ezek szerint a cseh lakosság többsége tartósan úgy véli, hogy a neves történelmi emlékműnek az állam tulajdonában kell maradnia.
    A Szent Vitus székesegyház a prágai Hradzsin egyik leglátogatottabb műemléke, az európai gótika remeke, amely a látogatóktól szedett belépti díjak révén jelentős anyagi hasznot is hoz tulajdonosának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?