Védelmi csúcsszerv

Washington. Az amerikai képviselőház megszavazta a terrorizmus elleni védelem céljából felállítandó belbiztonsági minisztérium létrehozását. Az új minisztérium megszervezését George Bush elnök javasolta a terrorizmus elleni harc jegyében, e kihívásra adandó amerikai válaszok keretében.

Washington. Az amerikai képviselőház megszavazta a terrorizmus elleni védelem céljából felállítandó belbiztonsági minisztérium létrehozását. Az új minisztérium megszervezését George Bush elnök javasolta a terrorizmus elleni harc jegyében, e kihívásra adandó amerikai válaszok keretében. Az alsóház elfogadta azt az elnöki javaslatot is, hogy a csúcstárca hatékony működése érdekében meghatározott munkajogi korlátozásokat is érvényesítsenek e hivatalnál. A demokrata többségű szenátus ugyanakkor saját változatát vitatja a jövő héten, s ezzel kiújulhatnak az érdekvédelmi jogokról kialakult viták. A belbiztonsági tárca az egyik legnagyobb amerikai kormányzati átszervezésnek ígérkezik, ugyanis csaknem félszáz részleget olvaszt magába teljesen vagy részben 22 különböző ügynökségből. A belbiztonsági minisztérium jogkörét illetően komoly viták folytak: egyes nézetek szerint az új minisztérium felügyelete alá kell vonni nem csupán a Bevándorlási és Honosítási Szolgálatot, a parti őrséget, a határőrséget, valamint további másfél tucat, eddig egymástól elkülönülten dolgozó kormányzati intézményt, hanem az FBI és a CIA egyes részlegeit is. Mások inkább összehangoló, az információáramlást biztosító irodaként képzelik el a minisztériumot, anélkül, hogy az „felettesévé” válna a saját titkaikat – hírszerzési forrásaikat és módszereiket – féltékenyen őrző titkosszolgálatoknak. A kormányzat által kidolgozott tervezet szerint a belbiztonsági minisztérium „alapértelmezésben” nem lenne jogosult követelni az FBI-tól és a CIA-tól minden „nyers adatot”, amit ezek a titkosszolgálatok összegyűjtenek, hanem csak az ilyen adatok alapján készült, kiemelt jelentőséggel bíró elemzéseket kérhetnék be. Az új minisztérium a vízumkiadási politika fölött is felügyeleti jogot szerezne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?