Varsó. Leszek Miller lengyel miniszterelnök tegnap elutasította azt a követelést, hogy Lengyelország törölje azokat a közvetlenül a második világháború befejeződése után kiadott rendeleteket, amelyek a németek elűzésére és vagyonuk kisajátítására vonatkoztak.
Varsó Stoibert bírálja
Varsó. Leszek Miller lengyel miniszterelnök tegnap elutasította azt a követelést, hogy Lengyelország törölje azokat a közvetlenül a második világháború befejeződése után kiadott rendeleteket, amelyek a németek elűzésére és vagyonuk kisajátítására vonatkoztak. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, a német konzervatív pártok kancellárjelöltje a kelet-porosz honfitársi szövetség vasárnapi lipcsei találkozóján ismét követelte a Beneš-dekrétumok érvénytelenítését, de emellett – első ízben – a Boleslaw Bierut egykori lengyel kommunista elnök által aláírt hasonló rendeletek törlését is.
Lengyelország a Beneš-dekrétumok kapcsán eddig igyekezett távolságtartó álláspontra helyezkedni, bár több vezető politikus helytelenítette az ügy felmelegítését. Aleksander Kwasniewski államfő többször állást foglalt a dekrétumokkal kapcsolatban, figyelmeztetve arra, hogy a háború után kialakult határokat és európai rendet nem lehet megkérdőjelezni. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy megfontolás tárgyává kellene tenni egy emberiességi gesztust, például egy politikai nyilatkozatot, melyben megkövetnék a dekrétumok ártatlan áldozatait. Miller tegnap Bydgoszczban azt mondta, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a Beneš-dekrétumok és az egykori lengyelországi helyzet közé. Hangsúlyozta, hogy a második világháború után Lengyelországhoz csatolt területeken élő németek kitelepítéséről a Hitler-ellenes koalíció döntött. Ezek a határozatok nem lengyel, hanem kizárólag német állampolgárokra vonatkoztak. A jogi helyzet is egészen más volt, mint Csehszlovákiában. A lengyel kormány befejezettnek tekinti az akkori döntéseket, és nem fog visszatérni rájuk – szögezte le a lengyel kormányfő.
Stoiber nyilatkozata Lengyelországban természetszerűleg nagy visszhangot keltett, az eddig megszólaló politikai vezetők pártállásuktól függetlenül aggodalmuknak, egyesek felháborodásuknak adtak hangot, és a lengyel kormány határozott válaszának szükségességét hangoztatták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.