Van, aki elefánttal, más a fedetlen melleivel kampányol

Pozsony |

<p>Alig zárult le a jelentkezés a novemberi önkormányzati választásokra, néhány jelöltnek máris sikerült magára irányítania a figyelmet.</p>

Míg az indulók egy része keservesen kiizzadott választási programmal próbál a választók kegyeibe férkőzni, mások sokkal átütőbb módszerekhez nyúlnak. Az eperjesi Alexander Ernst például a napokban egy elefánt társaságában jelentette be indulását. „Ez az állat a Pavel Hagyari által irányított Eperjest jelképezi” – mutatott Ernst a jószágra, akinek piros sállal kötötte át a nyakát. Nyilván azért, mert Hagyari is gyakran hord piros sálat. Ernst egyébként megígérte, hogy ez az utolsó cirkuszi előadás, amit a város ügyei kapcsán bemutat.

Valóságshow-ból a képviselő-testületbe. Gabriela Bullová, a Markíza televízió Farma című műsorának egykori szereplője képviselő lenne a Vágsellye melletti Deákin. A jelölt ezt Facebook-oldalán jelentette be, megjegyezve, hogy reméli: helybeli ismerősei a karikázásnál sem feledkeznek meg róla. Bullová egyébként azok közé a Farma-szereplők közé tartozott, akiknek nem esett nehezére félmeztelenül mutatkozni, vagy akár közösülni a kamerák előtt. Facebook-oldalain is leginkább olyan képeket oszt meg, amelyeken lenge öltözetben pózol. A tévénézők a Dajto televízió vetkőzős sporthíradójából és az Erotikus kvízből is ismerhetik.

Végezetül egy teljesen extrém választási konstelláció: Privigyén a Smer azt a Katarína Macháčkovát támogatja, aki Radoslav Procházka pártjának, a Sieťnek az első emberei közt van. Az országos politikában a Sieť ügyel arra, hogy elhatárolódjon a kormánypárttól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?