Változatlanul ömlik a vörös lé Kolontáron

Kolontár |

<p>Meghalt és halott is marad a Torna patak Kolontár után – írta szombati számában a Népszava helybéliekre hivatkozva, akik nem értik, miképpen szennyezheti büntetlenül az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt.</p>

A tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék. A napilap munkatársai Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet.

A napilap riportja szerint csőrendszereken keresztül, hatalmas habot verve folyik egy árokba a vörös lé. A lap munkatársai négy ilyen csővezetéket láttak. Két kisebb átmérőjű folyamatosan üzemelt, de a helybéliek szerint éjszakánként a jóval nagyobb
csövön is folyik a maró lé egy ideiglenes árokba.

A tározók mellett hatalmas tartályokból, műanyag csöveken át folyamatosan savat adagolnak a zavaros vegyülethez. A savazott lúg ezt követően egy átfolyón jut arra a területre, ahol markológéppel gipszet adagolnak hozzá, majd az így előállított oldat egyenesen a Tornába folyik.

A rendőrség mindeddig nem indított eljárást természetkárosítás miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?