Válságban a kapcsolatok

Újdelhi/Iszlámábád. Az indiai kormány bejelentette, hogy a tegnapi pártközi találkozón valamennyi politikai párt támogatásáról biztosította a kormányzatot egy Pakisztánnal történő esetleges katonai konfliktus esetére. Pervez Musarraf pakisztáni elnök hasonlóképpen konzultációkat kezdett Pakisztán legjelentősebb politikai vezetőivel, hogy értékeljék a jelenlegi helyzetet.

A hiba nem a közvetítő vonalában van. Bush amerikai elnök telefonon próbálta elsimítani az indiai–pakisztáni konfliktust.Reuters Atal Behari Vadzspaji indiai kormányfő belső támogatottságának megerősítése érdekében tegnapra tizenegy ellenzéki párt vezetőjével kezdeményezett találkozót. A miniszterelnök saját pártja, a jobboldali hindu Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) támogatását teljes mértékben élvezi, az ellenzékkel történő kiegyezés meghatározó jelentőségű volt az egységes fellépés érdekében. Az ellenzéki pártok az elmúlt napokban többször felemelték hangjukat, hogy a kormány megkérdezésük nélkül döntött a Pakisztán felé irányuló diplomáciai lépésekben, míg egyes kongresszusi képviselők egyenesen azt állították, hogy a nacionalista hangot megütő BJP háborús hisztériát gerjeszt.

Az indiai kormányfő kifejezte reményét, hogy a nemzetközi közösség felszólítására Pakisztán erélyesen fellép szélsőséges szervezetei ellen. Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter átadott Pakisztánnak egy listát, amelyen azon személyek nevei szerepelnek, akik letartóztatását elvárják Iszlámábádtól.

Újdelhi két, Pakisztánból irányított muszlim fegyveres csoportot tett felelőssé az indiai parlament elleni, 14 halottat követelő december 13-i támadásért, és megtorló intézkedéseket sürgetett Iszlámábádtól. Pakisztán visszautasította a vádat, és a politikai-erkölcsi támogatáson kívül tagadta, hogy fegyverekkel segítené az általa egyébként „szabadságharcosoknak” nevezett kasmíri szeparatistákat. A kasmíri tűzszüneti vonal mentén végrehajtott kölcsönös haderő-összevonások veszélyes helyzetet teremtettek.

Pervez Musarraf pakisztáni elnök tegnap szintén tárgyalásokat kezdett országa meghatározó politikai, vallási vezetőivel az indiai diplomáciai-katonai lépésekre adható lehetséges válaszokról. A találkozóra nem hívták meg annak a két szélsőséges iszlám pártnak, a Dzsamiat-I-Ulema-I-Iszlam és a Dzsamaat-i-Iszlami képviselőit, amelyek az afganisztáni ellencsapások megindulása idején Musarraf ellen tüntetéseket szerveztek.

Szombat éjszaka ismeretlen katonák meggyilkoltak négy indiai lakost és házaikat felgyújtották a kasmíri Dzsammutól 176 kilométerre északra, a Radzsuri körzetben fekvő Kandi településen. Szamba és Puncs körzetekben a szembenálló felek gépfegyverrel és aknavetőkkel lőtték egymást, de áldozatokról nem érkezett jelentés. A hatóságok több kisebb települést kiürítettek, a lakosok vasárnap biztonságosabb területekre húzódtak.

A pakisztáni külügyminiszter bejelentette, országa nem fog külön kérést intézni Indiához annak érdekében, hogy Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök találkozzon Musarraf pakisztáni elnökkel, de szándékában áll tárgyalásokat folytatni a határviszály lecsillapítása érdekében. Iszlámábádból származó értesülések szerint a pakisztáni vezetés szombaton úgy döntött, hogy megszünteti azoknak az indiai televíziós állomásoknak a vételi lehetőségét, amelyeket műholdon sugároznak Pakisztánban. „Jogunk van saját ideológiánk védelmére” – jelentette ki ezzel kapcsolatban a pakisztáni távközlési hatóság vezetője.

George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke szombaton telefonbeszélgetést kezdeményezett Atal Behari Vadzspaji indiai kormányfővel, és Pervez Musarraf pakisztáni elnökkel a két nagy ázsiai ország határán kialakult feszültség enyhítése érdekében.

Bush elnök nyomatékosan kérte Musarraf pakisztáni államfőt, hogy tegyen „további erélyes és döntő intézkedéseket az Indiával szemben ártó szándékkal fellépő szélsőségesek” megfékezésére. Bush kijelentette: ezek a szélsőséges csoportok magának Pakisztánnak az alapját rendítik meg azzal hogy háborút szítanak a két ország között, és fellazítják a terroristaellenes nemzetközi koalíciót.

Szombaton Putyin orosz elnök is határozott intézkedéseket sürgetett a pakisztáni támaszpontjaikról kiindulva tevékenykedő terrorista csoportok semlegesítése végett.

Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök szombaton arra szólította fel India polgárait, hogy a Pakisztánnal való konfliktushelyzetben legyenek készek „minden eshetőségre”. Az indiai miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy India a rendelkezésére álló eszközökkel kíméletlenül elkezdi „a Pakisztán által támogatott határ menti terrorizmus” felszámolását, de ugyanakkor leszögezte: Újdelhi mindent elkövet a két atomhatalom közötti háború elkerülésére. Vadzspaji kijelentette, hogy India nem enged a visszafogottságra intő külföldi nyomásnak, és akár egyedül is kész a terrorizmus elleni harcra.

India és Pakisztán diplomáciai kapcsolatai mélypontra jutottak az indiai parlament elleni, 14 halottat követelő december 13-i támadás után. Újdelhi két, Pakisztánból irányított muszlim fegyveres csoportot tett felelőssé az akcióért, és megtorló intézkedéseket sürgetett Iszlámábádtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?