Vádat emeltek egy férfi ellen, aki éveken át több nőt is prostitúcióra kényszerített

prostitúció

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a magyar férfivel szemben, aki 9 éven át veréssel és fenyegetéssel kényszerített nőket prostitúcióra – közölte az ügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.

Kövecs Máté azt írta, a vádirat szerint a bajai férfi kezdetben udvarolt a négy nőnek, majd később közös jövő és jó pénzkereseti lehetőség ígéretével vette rá őket a prostitúcióra.

A férfi azt is megszervezte, hogy a nők később Angliába utazzanak, és ott folytassanak prostitúciós tevékenységet. A nőktől valamennyi bevételüket elvette, ha pedig tiltakoztak a "munka" ellen, megverte és megfenyegette őket, egyiküket éveken át bezárva tartotta egy szobában.

A letartóztatásban lévő férfi kilenc éven át több mint hétmillió forintot zsákmányolt így a nőktől. A bevételből két autót vásárolt és elkezdte felújítani bajai házát – olvasható a közleményben.

A férfit a főügyészség minősített emberkereskedelemmel és kényszermunkával vádolja, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?