Uniós adósságok az emberi jogok védelme terén

Brüsszel. Kemény kritikát fogalmazott meg nemrégiben az Európai Parlament az unióval szemben: az EU még mindig messze van attól, hogy egységes és ütőképes politikát folytasson világszerte az emberi jogok védelme és előmozdítása érdekében.

Az EP két hete ismertetett 2007-es emberi jogi jelentésének további, nagy figyelmet érdemlő megállapítása: elégtelennek bizonyult az EU képessége a válságok megelőzésére, kezelésére és megoldására.

Prioritások kellenek

A 2007-es évet áttekintő, elsöprő többséggel elfogadott jelentés szerint erősíteni kell az EU közös kül- és biztonságpolitikáját, ügyelve arra, hogy ebben az emberi jogok előmozdítását prioritásnak tekintsék. „Az unió nem tett diplomáciai lépéseket az emberijog-védők érdekében számos országban, mint például Kínában, Tunéziában, Etiópiában, Iránban és Oroszországban, ami láthatóan azt tükrözi, hogy nincs konszenzus az unió tagállamai között.” Az EP felhívja a Tanácsot és az EB-t, azonosítsák azokat a különös aggodalomra okot adó országokat, ahol rendkívül nehéz az emberi jogok előmozdítása, „és alakítsanak ki olyan kritériumokat, amelyekkel össze lehet mérni az országokat emberi jogi besorolásuk alapján, lehetővé téve egyedi politikai prioritások megállapítását”. A jelentés szerint az Európai Alapjogi Ügynökség létrehozása előrelépést jelent, és az Alapjogi Charta kötelező érvényének megteremtése felé mutat.

Kisebbségvédelem

Az EP az Európa Tanács és az Európai Unió közötti megerősített együttműködésre szólít fel a kisebbségi jogok előmozdítása és a regionális és kisebbségi nyelvek védelme terén. A jelentés felszólít továbbá az Európa Tanács jogilag kötelező erejű egyezményeinek, például a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménynek, a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának, valamint ezek jól működő ellenőrzési mechanizmusainak alkalmazására.

A jelentés üdvözli, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság statútuma, a Római Alapokmány japán ratifikációjával 105-re nőtt a szerződő államok száma. A szöveg ugyanakkor sürgeti Csehországot, az egyetlen még nem részes EU-tagállamot a késedelem nélkül csatlakozásra. A képviselők egyben felszólítják Romániát, vonja vissza kétoldalú mentelmi megállapodását az USA-val.

A szövegben az EP ismételten felhívja az EB-t, dolgozzon ki egy európai keretstratégiát a romákra vonatkozóan, figyelembe véve a roma közösségek sajátos társadalmi helyzetét az unióban, a tagjelölt országokban és a Nyugat-Balkánra vonatkozó stabilizációs és társulási folyamatba bevont országokban.

A halálbüntetés eltörlése

Az EP üdvözli az ENSZ 2007. december 18-án elfogadott határozatát, amely globális moratóriumra hív fel a halálbüntetés alkalmazásával kapcsolatban, és elismeri a kezdeményezés régiókat átfogó, pozitív jellegét. A képviselők támogatják a Tanács 2007. december 7-i határozatát a halálbüntetés elleni európai nap meghirdetéséről. A jelentés ugyancsak üdvözli, hogy Albániában 2007. március 25-én, Kirgizisztánban 2007. június 27-én, Ruandában 2007. július 26-án, New Jersey államban (USA) 2007. december 13-án, Üzbegisztánban pedig 2008. január 1-jén eltörölték a halálbüntetést.

Egyrészt üdvözli az EP Kína elhatározását, hogy valamennyi halálbüntetést érintő ügyben kéri a legfelső bíróság felülvizsgálatát, másrészt viszont aggasztó, hogy világszerte változatlanul Kínában kerül sor a legtöbb kivégzésre. A jelentés elítéli a halálbüntetés alkalmazását Fehéroroszországban, és azt, hogy az iráni rezsim egyre többször alkalmazza a halálbüntetést, ráadásul 18 évnél fiatalabbakon is.

A jelentés „felszólítja a Tanácsot és a bizottságot, kezdjék meg az EU emberijog-védőkre vonatkozó iránymutatásainak átláthatóbb és módszeresebb végrehajtását, mivel ez fontos és innovatív eszköz az emberijog-védők támogatására és a kockázatnak kitett személyek védelmére”.

Kína pellengéren

A jelentős gazdasági reformok ellenére továbbra is folytatódik a politikai és emberi jogok rendszeres megsértése Kínában, amely „olyan formákat ölt, mint a politikai bebörtönzés, ügyvédek, emberijog-védők és újságírók – köztük a weiquan mozgalom tagjainak – megtámadása és megfélemlítése, a független bíróság hiánya, a kényszermunka, a szólás- és vallásszabadság s a vallási és etnikai kisebbségek jogainak elnyomása, az önkényes fogva tartás, a laogai táborrendszer és az állítólagos szervkereskedelem”.

Az Európai Parlamentet továbbra is ugyanilyen aggodalommal töltik el az újságírókról és emberi jogi aktivistákról, köztük a dalai lámáról, társairól és a Falankung követőiről vezetett feke?telisták”. Az EP aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Kína csak az EU által felvetett esetek kétharmadára adott választ. A jelentés szerint az Olimpiai Chartával összhangban tett ígéretek ellenére sem javult az emberi jogokkal kapcsolatos helyzet Kínában.

Fehéroroszország és Irán

A jelentés bírálja Fehéroroszországot és Iránt is. Az EP-t „mélyen aggasztja, hogy 2007-ben az iráni hatóságok fokozták a független emberijog-védők és ügyvédek zaklatását, és az iráni kormány bezáratta azokat a nem kormányzati szervezeteket, amely bátorítják a civil társadalom részvételét és növelik a tudatosságot az emberi jogok megsértésével kapcsolatban”. Ide tartoznak azok a szervezetek is, amelyek jogi és szociális segítséget nyújtanak az erőszak áldozataivá vált nőknek.

Bírálatok Moszkvának

A parlament sajnálja, hogy nincsenek eredményei az EU és Oroszország közötti emberi jogi konzultációknak. A képviselők szerint az Európai Uniónak nem sikerült politikai változásokat elérnie Oroszországban olyan érzékeny kérdések tekintetében, mint a csecsenföldi és más kaukázusi köztársaságokban fennálló helyzet, a büntetlenség és a törvényhozás függetlensége, az emberijog-védőkkel és a politikai foglyokkal – köztük Mihail Hodorkovszkijjal – szembeni bánásmód, a média függetlensége és a szólásszabadság. Ide tartozik továbbá az etnikai és a vallási kisebbségekkel szembeni bánásmód, a jogállamiság tiszteletben tartása, az emberi jogok védelme a fegyveres erőkön belül, valamint a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés. A csecsenföldi mellett az EP szerint aggasztó az ingusföldi és dagesztáni helyzet. A jelentés kitér a finnugor mari kisebbség védelmére is.

Európai Kezdeményezés

Az EP kifejezi mély nyugtalanságát a Gázai övezetben tapasztalható katasztrofális emberi jogi válság miatt, és felhívja az összes érintett felet, Izraelt és a palesztinokat, hogy tartsák tiszteletben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

A parlament dokumentuma foglalkozik továbbá a burmai, törökországi, csádi, dárfúri, kenyai és kubai helyzettel is. A parlament például aggódik a Kenyának a 2007 decemberében megtartott választások utáni napon kifizetett EU-támogatás miatt, és sürgeti: a jövőben a kormányoknak szánt kifizetéseket ne teljesítsék ilyen rövid idővel az általános választások után, s e kifizetésekre ne kerüljön sor addig, amíg meg nem kapták az EU választási megfigyelő missziójának jelentését.

A jelentés Kuba kapcsán határozottan elítéli, hogy a Damas de Blanco nevű, Szaharov-díjjal kitüntetett szervezet tagjait rendszeresen bántalmazzák és zaklatják, miközben békés tüntetés keretében kérik immár ötödik éve kubai fogságban élő rokonaik szabadon bocsátását.

A képviselők üdvözlik, hogy elindították az Európai Kezdeményezést a Demokráciáért és az Emberi Jogokért (EIDHR), „mint kifejezetten az emberi jogok és a demokrácia előmozdítására nyújtott külső segély pénzügyi eszközét”.

Emberi jogi záradékok

Az Európai Parlament „sajnálja, hogy az emberi jogi és demokráciazáradékokat – a harmadik országokkal kötött együttmű?ködési és partnerségi megállapodások alapvető elemeit – még mindig nem hajtják végre konkrét formában, mivel hiányoznak a végrehajtásukat lehetővé tevő mechanizmusok”. A testület ezért arra szólítja fel az Európai Tanácsot, hogy biztosítsa a menekültek, menedékkérők, valamint migránsok jogainak teljes körű tiszteletben tartását a gyakorlatban, amikor megerősítik bevándorlás- és menekültügyi együtt?működésüket a harmadik országokkal.

Végezetül a parlament „megismétli az internetes tartalmak olyan korlátozásával kapcsolatos aggodalmait – függetlenül attól, hogy az információ terjesztésére vagy fogadására vonatkozik –, amelyet a kormányok vezettek be, és amelyek nem összeegyeztethetők a szólásszabadság garantá?lásával”. (ep-s, mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?