UNICEF: mintegy 240 ezer rohingja gyerek menekült el Mianmarból

Genf |

<p>Mintegy 240 ezer gyerek menekült a mianmari Arakán államból a szomszédos Bangladesbe az elmúlt három hétben a rohingja kisebbséggel szembeni erőszak elől - mondta el az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) pénteken.</p>

Marixie Mercado, az UNICEF szóvivője szerint az összes, mintegy 391 ezer menekült 60 százaléka gyerek. Közülük körülbelül 36 ezer egyévesnél is fiatalabb. Mercado úgy tudja, hogy 1100 gyerek léphette át a határt felnőtt kísérő nélkül a múlt héten. A szervezet 52 ezerre teszi a várandós vagy szoptató nők számát.

"Ahogy azt itt mindenki el fogja mondani, látszólag végtelen a szükség és egyre mélyebb a szenvedés" - hangsúlyozta Mercado egy genfi sajtótájékoztatón.

Chris Lom, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) térségért felelős szóvivője hozzátette: a számok becslések, valójában senki sem vezet nyilvántartást a menekülő rohingjákról.

Az IOM szerint naponta 10-20 ezer muszlim rohingja érkezik Bangladesbe a szomszédos Mianmarból, ahol erőszak, üldöztetés és hátrányos megkülönböztetés jutott nekik osztályrészül. A mianmari hadsereg augusztus 25-én átfogó tisztogatásba kezdett Arakánban a muszlim szélsőségesek támadásaira válaszul. 

"Számos jelentés és műholdfelvétel tanúskodik arról, hogy a biztonsági erők és a helyi milíciák rohingja falvakat égettek fel, de önkényes gyilkosságokról és a menekülő civilek lövetéséről is érkeztek beszámolók" - hívta fel a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein hétfőn.

 A buddhista többségű Mianmarban illegális bangladesi bevándorlóknak tekintik a muszlim kisebbség tagjait, akiknek többsége nem rendelkezik mianmari állampolgársággal sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?