<p>Egyre nő az éhínség veszélyének kitett gyerekek száma Maliban - figyelmeztetett hétfőn az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja, az UNICEF.</p>
Timbuktu és Gao térségében a gyerekek 15 százaléka kénytelen akut alultápláltsággal szembenézni, ami az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint már válságos helyzetnek tekintendő.
Jövőre a várakozások szerint még a mostaninál is több, 165 ezer kisgyereket fenyeget majd éhezés - állapította meg az UNICEF.
A Világbank adatai szerint Maliban minden tízedik gyerek még ötéves kora előtt meghal.
Mali a világ egyik legszegényebb országa. Az öt évvel ezelőtti katonai hatalomátvétel óta az ország destabilizálódott, és elharapódzott az erőszak, és a zűrzavart iszlamista milíciák igyekeznek kihasználni.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.