<div>Üléspárnákra és repülőgép-ablaküvegekre is rábukkantak a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén, ahol a múlt héten megtalálták a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgép csűrőlapját - közölte csütörtökön a malajziai közlekedési minisztérium.</div><div> </div>
Üléspárnákat és repülőgép-ablaküvegeket találtak Réunion szigetén
"Ablaküvegeket, alumínium fóliákat és üléspárnákat is találtunk" – mondta Liow Tiong Lai, a szaktárca vezetője. A miniszter azokra az üléspárnákra és ablakokra utalt, amelyeket a Boeing 777 gép roncsdarabjának fellelése után a Réunionra küldött maláj szakértők találtak. A tárcavezető hozzátette: nem tudták ellenőrizni, hogy az újabb megtalált tárgyak ugyanabból a Boeingből származnak-e. Ezt a francia hatóságoknak kell ellenőrizniük – mondta. Najib Razak malajziai kormányfő helyi idő szerint csütörtökön jelentette be, hogy a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozott az a csűrőlap, amelyet Réunion szigetén találtak meg a napokban. Az eltűnt repülőgépen utazók hozzátartozói csütörtökön kézzel írott és a közösségi portálokhoz eljuttatott közleményben kétségüket fejezték ki, hogy az említett csűrőlap valóban a maláj légitársaság eltűnt gépének alkatrésze volt. "Az MH370 járat utasainak valamennyi hozzátartozója" nevében közzétett közleményben az aláírók azt követelték, hogy a malajziai kormány magas rangú képviselője találkozzon velük Pekingben, és adjon magyarázatot a történtekre. A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370 járata Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Azóta mostanáig nem találták a nyomát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.