Ukrán kormányfőhelyettes: minimum két-három év kell a súlyos károk helyreállításához

Olekszandr Kubrakov

Ha az Ukrajna elleni háború most véget érne, akkor is legalább tíz évre volna szükség a károk helyreállítására megfelelő pénzügyi háttérrel – jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes és infrastrukturális miniszter a dpa hírügynökségnek adott és pénteken megjelent interjújában.

„A súlyosabb károkat két-három év alatt helyre lehetne állítani, de a folyamat összességében öt vagy akár tíz évig is eltarthat” – tette hozzá.

Szombaton lesz két éve, hogy kitört az ukrajnai háború. Kubrakov az ENSZ, a Világbank és az Európai Unió adataira hivatkozva közölte, hogy 500 milliárd euróra becsülik az ez idő alatt okozott háborús károkat. Továbbá hangsúlyozta, hogy a Németország által nyújtott újjáépítési és katonai segítség a háborús menekültek hazatérését is segíti.

„Emberek százai és ezrei térhetnek haza” – jelentette ki.

A miniszterelnök-helyettes szerint a Németország által átadott légvédelmi rendszerek különleges szerepet játszanak a harcokban, védelmet nyújtanak az embereknek. „Ennek a védelemnek az ismeretében a menekültek könnyen dönthetnek úgy, hogy visszatérnek Németországból Ukrajnába” – tette hozzá.

Jelenleg több mint egymillió ukrajnai háborús menekültet tartanak nyilván Németországban.

Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint Oroszország péntekre virradóan 31 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 23-at megsemmisített.

A Telegramon közzétett bejegyzésben az ukrán hadsereg déli parancsnoksága azt közölte; elfogtak kilenc, pilóta nélküli szerkezetet, de az egyik öngyilkos drón becsapódott az odesszai kikötő közelében, és tüzet okozott.

„Hárman vesztették életüket az ellenséges támadásban” – írta Oleh Kiper, az állami közigazgatás vezetője vezetője a Telegramon.

A tűzoltók szerint többen még mindig a romok alatt lehetnek. Egy biztonsági őrt sikerült sértetlenül kimenteni az egyik épületből – áll a közleményben.

A hadsereg tájékoztatása szerint az orosz erők rakétákat is bevetettek a támadásban, de nem találtak el egyetlen célpontot sem. Az ukrán hadsereg által közzétett képeken láthatók a súlyosan megrongálódott épületek, illetve hogy a mentők a törmelékek között keresik a túlélőket.

Dnyipro városban orosz dróncsapás ért egy többszintes lakóházat, nyolc ember megsebesült – közölte Dnyipropetrovszk megye kormányzója. Szerhij Liszak a Telegramon azt írta: egész éjszaka tartott a kutatás, de még mindig lehetnek emberek a romok alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?