Ukrán belügyminiszter: a kormányerők több mint 30 szakadárt öltek meg Szlovjanszknál

Kijev |

<p>Az ukrán kormányerők több mint 30 terroristát megöltek, többet megsebesítettek május 5-én a Donyeck megyei Szlovjanszk körüli harcokban &ndash; írta Arszen Avakov ukrán belügyminiszter kedden Facebook-oldalán.&nbsp;</p>

A belügyi tárca vezetője közölte: a rendfenntartók a hétfői összecsapásokban négy embert veszítettek és 20 tagjuk megsebesült. Avakov tudatta, hogy Kelet-Ukrajnában a kormányerők ellen harcolók között nagyon sok a Krímből érkezett fegyveres, de vannak oroszok, és hétfőn csecsenek is megjelentek.    A belügyminiszter a bejegyzésében kiemelte, hogy az ukrán katonák nem lőhetnek a polgári lakosságra, amit nagymértékben kihasznál az ellenség, amely a civilek háta mögé rejtőzik és onnan tüzel.     Az ilyen tűzfészkeket nem tudjuk sem helikopterekkel, sem géppuskatűzzel felszámolni, mert nem lőhetünk lakóházakra – tette hozzá.    Avakov a valós helyzet megértését kérte azoktól, akik a hátországból bírálják a terrorellenes műveletet és látják el – mint fogalmazott – „okos tanácsokkal” a frontvonalban harcolókat.     Megjegyezte: az ukrán hadsereget módszeresen bomlasztották, ezért nincsenek megfelelő speciális egységei. Úgy vélte, ami jelenleg történik, az a harcban való összecsiszolódás, sok év után az első.     Most látjuk, hogy ki kicsoda, ki imitálja a cselekvést, ki a parancsmegtagadó, ki a ravaszkodó és ki a bátor – írta az ukrán belügyminiszter. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?