Oroszország és Ukrajna szombaton újabb fogolycserét hajtott végre. A moszkvai védelmi minisztérium bejelentése szerint Kijev három orosz pilótát engedett szabadon „nehéz tárgyalási folyamat eredményeként”.
Ukrajnai háború – Újabb fogolycserét hajtott végre Moszkva és Kijev
![Orosz-ukrán fogolycsere](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Ukraine%20Russia%20Prisoners313247.jpg.jpg?itok=Qz5Lc1xa)
Az orosz fél a három pilóta ellenében 45 ukrán katonát engedett szabadon, 42 férfit és 3 nőt, akik Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének a Telegramon adott tájékoztatása szerint Mariupol azovi-tengeri kikötőváros védelmében vettek részt.
A már több mint 14 hónapja tartó háborúban a fogolycsere jelenleg az egyetlen olyan terület, amelyen a két hadviselő fél rendszeresen tárgyal egymással. A mostani csere a foglyok lényegesen eltérő számában különbözik az eddigiektől, amikor nagyjából egyenlő számban térhettek haza fogságba esett katonák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.