Ukrajnába látogat az amerikai külügyminiszter a jövő héten

Washington |

<p>Ukrajnába látogat a jövő héten John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy megerősítse a kijevi vezetést Washington támogatásáról az oroszbarát szeparatisták elleni harcban - közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium.</p>

Kerry Kijevben Petro Porosenko ukrán államfővel, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel és Pavlo Klimkin külügyminiszterrel fog tárgyalni. Arról egyeztetnek majd, hogy "hogyan tudnának együttműködni a (kelet-ukrajnai) feszültségek csökkentése érdekében" - mondta Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Barack Obama amerikai elnök a héten közölte, hogy mélyen aggasztja a kelet-ukrajnai harcok súlyosbodása, és az Egyesült Államok - a katonai csapáson kívül - minden lehetséges lépést számba fog venni Oroszország nemzetközi elszigetelése érdekében.

A látogatás tájékozott források szerint február 5-én lesz. Kerry ezt követően a február 6-tól 8-ig tartó müncheni biztonságpolitikai konferencián fog majd részt venni. A müncheni konferencián Kerry orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is tárgyalni szándékozik az ukrán válságról - mondta Psaki. A szóvivő egyúttal cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Kerry Moszkvába szándékozott utazni, de később lemondta a tervezett látogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?