Újra működhet a keszongi ipari park

Tokió/Szöul |

<p>Észak- és Dél-Korea képviselői megállapodtak a különleges gazdasági övezetnek számító keszongi ipari park működésének felújításáról - közölte vasárnap a szöuli kormány szóvivője.</p>

A felek között elvi megállapodás jött létre - hangoztatta a szóvivő, utalva arra, hogy az ipari parkban működő cégek felújítják tevékenységüket, mihelyst készen állnak erre.      Az észak-koreai határ közelében található ipari park működése április 8-án állt le. A Dél-Korea és az Egyesült Államok ellen irányuló háborús fenyegetéseinek alátámasztására Phenjan visszahívta a több mint 120 dél-koreai vállalat által foglalkoztatott 53 ezer munkását, és az ipari park azonnali bezárása mellett döntött.  Nem sokkal később Szöul is hazarendelte a munkát felügyelő szakembereit az észak-koreai területről. A különleges gazdasági övezet addig a két Korea közötti együttműködés fontos szimbóluma volt.      A mostani tárgyalásokra a határövezeti Panmindzsonban került sor, azt Szöul kezdeményezte. Phenjan ez alkalommal elfogadta, hogy tárgyaljanak a parkból áprilisban távozásra kényszerített dél-koreai vállalatok kárainak enyhítéséről, akárcsak a termelés felújításáról. Értesülések szerint szerdán újabb tárgyalási fordulóra kerül sor, és a napirenden olyan garanciák szerepelnek, amelyek megakadályoznák az ipari övezet ismételt bezárását.     Keszong különleges gazdasági övezetét 2003-ban közösen hozta létre a két koreai állam. A túlnyomórészt dél-koreai finanszírozású komplexumban több mint 120 dél-koreai cég működik 53 ezer észak-koreai számára biztosítva munkát, elsősorban a dél-koreai piacra exportált cikkek előállítására.     A két ország közötti kereskedelemben legnagyobb részt vállaló iparvidék működéséből Észak-Korea évente mintegy kétmilliárd dolláros bevételre tett szert, ami a nehéz gazdasági helyzettel küszködő rezsim számára elsődleges fontosságú devizaforrás. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?