Újabb szerb áldozatok

Belgrád. Koszovóban újabb brutális kettős gyilkosság történt, amelynek szerbek voltak az áldozatai. A bűntény csütörtök este történt a Pristinától tíz kilométerre délre fekvő Lipljan település mellett.

Belgrád. Koszovóban újabb brutális kettős gyilkosság történt, amelynek szerbek voltak az áldozatai. A bűntény csütörtök este történt a Pristinától tíz kilométerre délre fekvő Lipljan település mellett. A két áldozat – a 36 éves férfi és 24 éves nő – gépkocsin utazott, amikor ismeretlen tettesek a lipljani tűzoltóság épülete mögül tüzet nyitottak rájuk. A békefenntartó haderő katonái és az ENSZ-rendőrség lezárta a város környéki utakat és szigorította a biztonsági intézkedéseket. Bár egyelőre nem tudni, hogy ezúttal is albán szélsőségesek voltak-e az elkövetők, Belgrádban és a koszovói szerbek körében máris tiltakozási hullámot váltott ki az újabb tragédia. Oliver Ivanovic, a tartományi parlament alelnöke azt állította, hogy az ENSZ-igazgatás (UNMIK) és a KFOR tétlenségükkel hozzájárultak a hasonló bűncselekmények elszaporodásához. Emlékeztetett arra, hogy a Lipljan melletti Staro Gracko faluban 1999 júliusában 14 szerbet gyilkoltak meg, s mindeddig nem derült fény a tettesek kilétére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?