Újabb erős földrengést jelentettek a két országból, Damaszkuszból is

foldrenges torokorszag

Újabb erős földrengést jelentettek hétfőn Szíriából és Törökország délkeleti részéből.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) azt közölte, hogy Törökország középső részén 7,7-es magnitúdójú földrengést észlelt magyar idő szerint fél 12-kor.

Az isztambuli Kandilli szeizmológiai állomás 7,5 erősségű rengésről tett bejelentést, a földrengés epicentruma ezúttal Kahramanmaras tartománya volt.

A szíriai állami média szerint az újabb földmozgások Damaszkuszban történtek.

A SANA szíriai állami hírügynökség azt közölte, hogy a földrengés szíriai áldozatainak száma elérte a 371-et.

Damaszkusz legutóbb azt tudatta, hogy az ország kormányerők által ellenőrzött, Törökországhoz közeli északnyugati térségében 248 halálos áldozata volt a hajnali földrengéseknek, és már több mint 700 sérültről tudni.

Az eredetileg a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) vezetője, Rámi Abdel-Rahmán azt közölte, félő, hogy a katasztrófavédelem nem tud elegendő egységet kiállítani a mentési munkálatokra.

A SANA szíriai állami hírügynökség azt jelentette, hogy 48 órára leállítják az északnyugati Tartúsz tartományban lévő Bánjász olajfinomítót.

Szíriai lázadók ellenőrizte térségében  a „fehérsisakosok” néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) azt közölte azt közölte, több mint 221 halott mellett legkevesebb 600 súlyos sérültről is tudnak Aleppó és Idlib térségében.

Északnyugat-Szíria katasztrófa sújtotta övezetté vált

– jelentette ki az SCD egyik munkatársa a sajtónak.

Hamíd al-Kutáni, a szervezet idlibi munkatársa azt mondta, a kórházak zsúfolásig tele vannak sérültekkel.

Helyszíni beszámolók szerint az emberek kézzel próbálják eltakarítani a romokat, hogy kimentsék az alattuk rekedteket.

Az iraki állami televízió arról számolt be, hogy a rengéseket Iraki Kurdisztánban is észlelték, a többi között a térség székhelyén, Erbilben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?