Újabb EBESZ-megfigyelők tűntek el

<p>Kijev/Washington/Groznij. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különleges megfigyelői missziója csütörtök este óta nem tudott kapcsolatba lépni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében dolgozó egyik csoportjával.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A közlemény szerint a megfigyelői csoport négy főből és egy ukrán tolmácsból áll. Két autóval utaztak, amikor fegyveres szeparatisták feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában. A szakadárok ugyanakkor tegnap azt állították, hogy elengedték a korábban elfogott négy EBESZ-megfigyelőt. „Miután bebizonyosodott, hogy valóban nemzetközi megfigyelők, és nem provokációk szervezésével foglalkoznak, figyelmeztettük őket: többet ne utazzanak szükséges iratok és kísérő nélkül” – mondta Olekszij Csmilenko, a luhanszki „népi front” vezetője. Kijelentette, hogy a megfigyelők már szabadok. Az EBESZ ezt a hírt tegnap kora estig nem erősítette meg.

A fiatalokat nem vezénylik a háborús övezetbe

Az ukrán fegyveres erők addig folytatják hadműveletüket a felkelők ellen Ukrajna keleti részében, amíg helyre nem állítják a békét és a rendet – jelentette ki Mihajlo Koval ideiglenes védelmi miniszter. A politikus azután nyilatkozott, hogy előző nap meghalt a hadsereg legalább 12 katonája, köztük egy tábornok, amikor a szakadárok lelőtték helikopterüket. A miniszter kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy már több mint 20 katona vesztette életét a terrorellenes műveletben. A miniszter megismételte azokat a vádakat, amelyek szerint Oroszország „különleges műveleteket” folytat Ukrajna keleti részében. Hozzátette: az ukrán erők addig folytatják műveleteiket a határtérségben, amíg vissza nem tér az élet a normális kerékvágásba, amíg béke nem lesz ott. Megerősítette, hogy a tavaszi-nyári sorozáson szolgálatra behívott fiatalokat nem fogják a terrorellenes művelet övezetébe vezényelni.

Oroszország visszavonta az ukrán határtól annak a mintegy 40 ezres haderőnek a nagyobb részét, amelyet tavasszal vezényelt a térségbe – közölte az amerikai védelmi minisztérium. A határ menti térségekben ugyanakkor még mindig nagy számban vannak orosz katonák – írta internetes oldalán a BBC. Magukat megnevezni nem kívánó amerikai védelmi források arról számoltak be, hogy mintegy hét zászlóaljnyi, néhány ezer katona maradt az ukrán– orosz határtérségben.

Eltemetik a csecsen fegyvereseket

A kelet-ukrajnai harcokban elesett, több tucat csecsen fegyveres holttestét szállították az elmúlt napban Csecsenföldre, hogy ott temessék el őket – jelentették tegnap egybehangzóan csecsenföldi és ukrajnai hírforrások. Az UNIAN hírügynökség csecsenföldi lakosokra hivatkozva közölte, hogy 35– 45 holttestet szállítottak Csecsenföldre, de erről a grozniji hivatalos szervek mélyen hallgatnak. Az áldozatok a Donyec-medencében harcoltak a szakadárok oldalán, többségük Gudermesz, Salinszk és Urusz-Martak környékéről valók.

Az elmúlt napokban többször lábra kapott az a hír, hogy csecsen zsoldosok harcolnak a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán a Vosztok (Kelet) és a Zapad (Nyugat) osztagokban, de a csecsen elnök ezt a minap határozottan cáfolta.

A CNN amerikai hírtelevízió egyik felvételén ugyanakkor ők maguk ismerik el, hogy Kadirovhoz hű fegyveresek. John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön beszélt telefonon orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és aggodalmának adott hangot emiatt. Egyben Petro Porosenko újonnan megválasztott ukrán elnök elfogadására szólította fel Moszkvát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?