Újabb családegyesítési találkozó Észak- és Dél-Korea között

Szöul |

<p>Több tucatnyi idős dél-koreai állampolgár lépte át vasárnap a két Korea közötti határt, hogy újra találkozzon az 1950-1953-as koreai háború óta, mintegy hatvan éve nem látott rokonaival.</p>

Több mint három év szünet után, csütörtökön már tartottak egy hasonló családegyesítési találkozót az Észak-Korea keleti részén fekvő Kumgang-hegység (Gyémánt-hegység) egyik üdülőhelyén.

    A vasárnap kezdődött és kedden véget érő találkozóra összesen nyolcvan észak-koreait várnak, akik háromszázötven déli rokonukkal találkozhatnak.

    A családegyesítési rendezvény megtartása sokáig kétséges volt, mivel Phenjan együttműködéséért cserében azt követelte, hogy halasszák el a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai éves hadgyakorlatot, amire Szöul nem volt hajlandó. Megfigyelők szerint a kilátástalan gazdasági helyzetben lévő Észak-Korea végül azért ment bele a rokonok találkozásába, mert külföldi befektetéseket remél a két Korea közti kapcsolatok javulásától.

    Az előző találkozó után néhány dél-koreai résztvevő megdöbbenve számolt be arról, hogy hatvan éve nem látott északi rokonaik a kevés idő egy jelentős részét arra áldozták, hogy elítéljék az amerikai katonák koreai jelenlétét.

    A déli rokonok az útra ajándékokkal megpakolt zsákokkal indultak, egyebek mellett gyógyszereket, édességeket, gyümölcsöt, sőt egyesek amerikai bankjegyeket pakoltak be a koldusszegény Észak-Koreában élő rokonaiknak.

    Dél-Koreában több mint 90 ezer olyan ember él, aki a háború óta nem látta Észak-Koreában élő rokonait. Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól. A szétszakított családok tagjai a 2000-ben tartott, mérföldkőnek számító Korea-közi csúcsértekezlet óta jó tucatnyi találkozón vettek részt. A folyamat 2010-ben akadt meg, miután Észak-Korea tüzérségi támadást hajtott végre egy apró dél-koreai sziget ellen.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?