Új vírus - lázmérőhiány Nagy-Britanniában

London |

<p>Lázmérőhiányt okozott az új influenzavírus rohamos terjedése Nagy-Britanniában.</p>

A Daily Mirror keddi beszámolója szerint a betegségtől tartók szinte kifosztották a patikákat, és sokhelyütt várni kell az újabb szállítmányokra.
    Az egyik brit gyártó cég igazgatója a lapnak elmondta, hogy vállalata csak "nagy küszködéssel" tud eleget tenni a megnövekedett keresletnek.
    Nagy-Britanniában a 60 milliót valamivel meghaladó lakosságszámhoz mérve a legnagyobb az új influenzavírussal  fertőzöttek aránya a világon. Becslések szerint eddig 50 ezernél jóval többen kapták el a betegséget, és a kormány legkedvezőtlenebb forgatókönyve azzal számol, hogy az új esetek száma a nyár végére megközelítheti a napi százezret.
    Nem hivatalos értesülések szerint elkapta a kórt Tony Blair volt brit kormányfő felesége, Cherie is, aki otthonában lábadozik.
    A brit egészségügyi hatóságok eddig 29 halálesetet tartanak nyilván, de hangsúlyozzák, hogy az áldozatok zöme az influenza mellett más, krónikus betegségekben is szenvedett, és a legtöbb fertőzés enyhe lefolyású.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?