<p>Az oroszbarát szakadárok éjszakai tüzérségi támadásai miatt több helyen nem nyitottak ki a szavazóhelyiségek a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében. Porosenko elnök a Donyec-medencébe utazott személyesen ellenőrizni a választások menetét.</p>
Tüzérségi támadás miatt nem nyitott ki több szavazóhelyiség
Kijev |
A megyei kormányzóság tájékoztatása szerint jelenleg 420 szavazókörben fogadják a választókat. Luhanszk megye 11 választókörzetéből 5-ben tudták megrendezni a választásokat. Popaszna településnél azonban 17 szavazókörből csak kettő nyitott ki reggel. A szavazatszámláló bizottság tagjai ugyanis nem jelentek meg az éjszakai tüzérségi támadás miatt. Lefújták a választásokat Horszke és Zolote településeknél is. A térséget az éjjel aknavetőkkel lőtték a szeparatisták, ami miatt a helyi választási bizottság úgy döntött, hogy a választók biztonsága érdekében nem tartják meg a voksolást. A szintén harcok sújtotta Donyeck megyében a szavazóhelyiségek 96 százaléka megnyílt azokon a településeken, ahol a választások megrendezését előzetesen lehetségesnek ítélték. A megye 21 választókörzetéből kilencben, amelyek a szakadárok ellenőrzése alatt állnak, már korábban bejelentette a központi választási bizottság, hogy nem tudják lebonyolítani a szavazást. Ennek ellenére több mint ezer szavazókörben adhatják le a választók voksaikat a megyében. Néhány szavazókör elsősorban bizottsági tagok hiányzása miatt nem nyitott ki. Mihajlo Ohendovszkij, a központi választási bizottság elnöke eddig egy komolyabb incidensről számolt be: a Donyeck megye északi részén, az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt lévő Artyemivszk egyik szavazókörében a választási bizottság tagjai tönkretették az összes szavazólapot. Az ország nyugati és középső részében rendben zajlanak a választások. A dél-ukrajnai Herszon megye egyik szavazókörében fejszével kellett kinyitni a szavazólapokat tartalmazó széfet, mert a bizottság elnöke elhagyta a kulcsot. Közben Petro Porosenko ukrán elnök a harcok sújtotta Donyec-medencébe utazott, hogy személyesen ellenőrizze, teljesül-e az állampolgárok szabad választáshoz való joga. Ezt felesége, Marina Porosenko közölte újságírókkal, amikor leadta szavazatát Kijev egyik szavazókörében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.