Tusk: az EU álláspontja Jeruzsálem státuszával kapcsolatban változatlan

Donald Tusk
Brüsszel |

Egyetértenek az Európai Unió vezetői abban, hogy Jeruzsálem státuszával kapcsolatban változatlan az álláspontjuk, és elutasítják azt, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön.

Az uniós tagországok vezetői kétnapos csúcstalálkozójuk csütörtöki ülésnapján ismételten megerősítették elkötelezettségüket a kétállami megoldáson alapuló békés rendezés mellett, és ebben az összefüggésben az EU Jeruzsálemre vonatkozó álláspontja változatlan - mondta Tusk.

Tájékoztatása szerint az állam, illetve kormányfők kijelentették, Jeruzsálem státuszát tárgyalások útján kell rendezni, mert ez az egyetlen lehetőség, amely szavatolja a békét és a biztonságot mind a palesztinok, mind az izraeliek számára.

Donald Trump amerikai elnök egy hete jelentette be, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és nagykövetségét átköltözteti Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?