Tüntetők zavarták meg a hálaadásnapi menetet New Yorkban

New York

Palesztinpárti és klímavédő tüntetők zavarták meg csütörtökön New Yorkban a hagyományos nagyszabású hálaadásnapi felvonulást, amely turisták és érdeklődők tízezreit vonzza Mannhattan utcáira.

A felvonulás útvonalán az aktivisták transzparensekkel vonultak ki, néhányan pillanatragasztóval az aszfalthoz rögzítették magukat, valamint vörös festékkel öntötték le egymást. A transzparenseiken az állt, hogy „Szabadságot Palesztinának és a bolygónak!”. A rendzavaró csoport tagjait a kiérkező rendőrök távolították el, és őrizetbe vették. A felvonulás útvonalának másik pontján palesztin zászlókat lobogtató tüntetők az elmúlt hetekben megszokottá vált palesztinpárti és Izrael-ellenes mondatokat kiabáltak.

New Yorkban a Macy's Hálaadásnapi Felvonulást (Macy's Thankgiving Day Parade) 1924 óta rendezik meg. Az idei menetben, valamint a szervezésben nyolcezer ember vett részt. Fúvószenekarokat, táncosokat, zsonglőröket, különböző feldíszített autókat és óriási felfújt bábukat láthatott a több tízezres közönség Manhattan utcáin több kilométer hosszan. A felfújt figurák közül több jól ismert képregény- és rajzfilmhősöket jelenített meg, és a legnagyobbak mérete a 10 métert is meghaladta. A felvonulási menetet idén egy alabamai egyetem, az Alabama A&M University 258 tagú fúvószenekara vezette.

Hálaadás alkalmából az Egyesült Államok más nagyvárosaiban is tartottak ünnepi parádét, a legrégibb ilyen esemény a philadelphiai, amelyet először 1920-ban rendeztek meg, a New York-ival egyidős a Detroit városában tartott felvonulás, amely szintén jövőre lesz 100 éves.

Hálaadás napján számos jótékonysági eseményt is tartanak, köztük sporteseményeket. Washington elővárosában, a Maryland állambeli Bethesdában több ezer résztvevővel rendezték a hagyományos Turkey Chase, azaz Pulykakergetés nevű futóversenyt, amelynek nevezési díjából a YMCA ifjúsági szervezetet támogatják.

A Hálaadás az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb családi ünnep, minden év novemberének negyedik csütörtökén tartják, amelyen a hagyomány szerint az őszi betakarítási időszak után adtak hálát a termésért. Ilyenkor a tradicionális étel a pulyka, amelyből mintegy 200 millió kerül az amerikai családok asztalára zöldségkörettel és áfonyaszósszal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?